A történészszakma megosztott, elképesztő harcállások vannak

Fedőneves ügynökök figyeltek mindenre, az ügynököket is figyelték, ahogy egy KGB-s nyilatkozta a nyolcvanas években. Ez egy szép nagy körkörös rendszer volt, amelyben mindenki felelt mindenkiért. És nem iparról, technológiáról van szó, hanem „csupán” kultúráról – mondta Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, az Erdélyi Szalon Kiadó tulajdonos-vezetője. Kik és miért figyelték Csoóri Sándort? Miért cenzúrázták Tőkés László nevét egy Wass-novellából? Mit rejt az ismeretlen Arany János-kézirat? Többek között Wass Albert új életműkiadásáról és arról beszélgettünk, hogy az irodalomtörténet-írásban nem történt igazi rendszerváltozás.

Forrás: Facebook

– Mi volt a baj az eddigi kiadásokkal, miben más az új életműkiadás?

– A szövegkiadások mentén kell és érdemes megjelentetni bármit is; ha ettől eltérő alternatívák vezetnek egy kiadót, akkor könnyen kisiklik a végeredmény. Wassnál egyszerűen hibás szövegek jelentek meg, melyek még az eredeti első kiadások szövegével sem egyeznek, ezért felvetődnek kérdések: ki miért változtatott bennük, miért hiányoznak látszólag súlytalan mondatok, parafrázisok a regényekből, miért rosszak a román szavak bennük, holott 1934-ben például helyesen közölték? Az arányok természetesen változó képet mutatnak, mindenesetre az új sorozat az első a rendszerváltás óta, amelyik az eredeti textusok mentén halad, jegyzettel, román–magyar szótárral, illetve azokkal az esetleges utólagos szerzői kiegészítésekkel, melyek például az emigráció időszakában készültek egyik-másik korábbi regényhez vagy műhöz. A Szabad Tér egyedi Wass-könyvei nem tartoznak ide, ott ilyen szempontból tisztességes munkát végeztek.

– Hogy lehet, hogy a rendszerváltás után is cenzúrázva jelentek meg Wass könyvei? De említhetnénk más eseteket is, például az ön által kiadott Bethlen Béla gróf, Erdély kormánybiztosának visszaemlékezéseit, melyek 1989-ben cenzúrázva jelentek meg. Az irodalomtörténet-írásban nem történt rendszerváltás?

– Nemcsak az irodalomtörténetben maradt el mindez, vagy legalábbis jócskán, hanem más területeken, a történészszakma is hasonlóan a végletekig megosztott. Elképesztő harcállások vannak minden fronton, az őstörténettől Trianonig, a Horthy-rendszertől a rendszerváltásig. Örökös irodalmi téma a Nyugat kontra Új Idők, a liberális–konzervatív kánonvita, a politizáló irodalom kérdése és így tovább. Ezekkel nem igazán foglalkozom, nem írok monográfiákat, ellenben dokumentálok és kiadok meg nem jelent anyagokat, amelyek sokszor felülírnak ismert-elfogadott történeteket, aztán rendszerint ezekből vannak a sértődések vagy hátrahőkölések. De nem velem kell vitázni, hanem magával a problémával kellene foglalkozni. Wass műveit vagy szándékosan, vagy véletlenül hibák sorával adták ki, de a pontatlanságok egy idő után az előbbi felé vitték el az ügyet: Tőkés László nevét kicenzúrázták a kései Wass-novellából, de azt sem oldotta fel eddig senki, hogy a Csabában Dsida-vers szerepel, vagy hogy szerzői előszó készült hozzá 1981-ben, de sorolhatnám napestig a gondokat, melyek túlmutatnak holmi kiadói hozzá nem értésen. A politikán túl irodalmi cenzúra vagy trehányság a magyarázat, hiszen a források adottak.

Fotó: Facebook

– Melyikről van szó a Bethlen Béla-visszaemlékezések 1989-es, Romsics Ignác által szerkesztett könyv esetében?

– A Bethlen Béla-memoár esete csak egy a sok közül, van is sértődés mögötte, holott a képlet ugyanaz: van egy csonka kiadás, illetve egy teljes, mely több mint kétszeres terjedelmű az előbbihez képest. Lehet ezt cifrázni mindenféle magyarázattal, hogy terjedelmi okok, politikailag zavaros időszakban jelent meg, a tényen nehéz változtatni: az eredeti kézirat kevesebb mint fele jelent meg más címen, a jelöletlen kihúzásoknál meg sok-sok oldal hiányzik, minden, ami Bethlen Béla valós megítélését segítette volna, hiányzik az egykori kiadásból, ezért amikor torzónak neveztem, illetve csonka kiadásról beszéltem, azonnal lehazugoztak. A polémia ellenben tökéletesen rávilágít mindarra, ami kimaradt az elmúlt harminc évben, sokan feljebbvalónak, érinthetetlennek képzelik magukat, amivel nekem nincs sem bajom, sem dolgom, legfeljebb feladatot ad a helyzet. Most Bethlen István- és Bánffy Miklós-kéziratok között kutatgatok, többek között, illetőleg 1919-es erdélyi kiadatlan memoárokat digitalizálok, például egykori máramarosi autográf jegyzői feljegyzéseket a román terrorról, szóval lesznek még érdekes fejlemények mind a közeljövőben, mind pedig távlatilag.

– A megfigyelt ember címmel megjelentette a Csoóri Sándorról szóló napi operatív információs jelentéseket. Mindössze két évet ölel fel (1979–1980), mégis vaskos kötet. Hogyan lehetne summázni a kötet jelentőségét?

– Titkok tárháza, a ki nem beszélt (elő)történelem megmutatkozása, s mint ilyen, nem egyedi vagy egyszeri kísérlet, komplett sorozati terv első kötetéről van szó. A történet elképesztő, ijesztő, megdöbbentő, az egész korszak álságos és velejéig romlott viszonyaira világít rá, ahol mindenkit megfigyeltek, minden találkozóról, beszélgetésről, miegyébről jegyzőkönyvek készültek, ezeket rendszerezték, összevetették, majd a hálózati rendszerben elhelyezték, ezzel adva volt a nagy mátrix, aminek információit úgy használták, ahogy a hatalom kérte-kívánta. A territó­rium nem országhatárig terjedt, megfigyelték az emigrációt, sőt irányították is a kiadásokat, megkeresték vagy megfigyelték a szerzőket, kontroll alatt tartották a publikációkat, a szerződéseket, vagyis egy hihetetlennek tűnő hálót építettek ki. Fedőneves ügynökök figyeltek mindenre, az ügynököket is figyelték; ahogy egy KGB-s nyilatkozta a nyolcvanas években, ez egy szép nagy körkörös rendszer volt, amelyben mindenki felelt mindenkiért. És nem iparról, technológiáról van szó, hanem „csupán” kultúráról, de nyilván egyáltalán nem mindegy, ki mit olvas. A kötetből – és majdan a későbbiekből – kiderül, ki mit jelentett, milyen fedőnéven dolgoztak, mi milyen súllyal esett latba a belügynél, mennyire volt fontos a különféle irodalmi tömörülések megfigyelése, milyen volt a Magyarok Világszövetsége a jelentések tükrében, úgyhogy hallatlanul fontos dokumentáció ez, afféle pionírtevékenység a kusza, elhallgatott évtizedek után.

– Mit gondol az utóbbi hónapok Wass Albert- és Nyirő József-ellenes hangulatkeltéséről? Ön hogyan értékeli az írói munkásságukat?

– A hangulatkeltés nem új keletű, mind Wass, mind pedig Nyirő esetében elsősorban irodalmon, életművön túli kérdések és kételyek keringenek az éterben, és valamennyi mesterségesen kreált politikai diskurzusból ered, hovatovább a román hazugságokat visszhangozzák. Wass soha nem politizált, Nyirő igen – az Erdélyi Párt képviseletében ült a parlamentben –, baloldali-liberális interpretációban ugyanaz a „sorsuk.” Sokszoros distinkciók és helyzetelemzések ismerete híján ez a legegyszerűbb bélyegzésrecepció, Márai is volt már antiszemita nemegyszer, mert a naplóiban kíméletlenül lerántja a leplet a háttérhatalmakról, a médiáról, az amerikai nihillét mozgatórugóiról; Herczeg Ferenc, Szabó Dezső, egyáltalán az egész Horthy-korszak általánosan vett művelődéstörténete egy óriási ároksztori, de ismeretlen számos fontos korabeli alkotó korabeli fontos műve, melyek nélkül nem érzékelhető a kor pontos látlelete. Nem vagyok holmi orákulum, hogy megmondjam, kinek mit kell vagy kellene olvasnia, azt viszont látom és tapasztalom, hogy az utóbbi száz év irodalmi-történelmi-művelődéstörténeti ismerete jócskán hiányos, egyben rettenetesen átpolitizált. Innen kellene kihámozni a valóságot, ami korántsem egyszerű feladat.

– Melyik könyvet ajánlaná egy balliberális politikusnak?

– Bármelyiket és mindegyiket. Akkor Nyirő megmarad például Józsefnek…

– Hát egy jobboldalinak?

– Nem hiszek a bal-jobb kitételekben. Általánosan nem árt az olvasottság, mert a megértéshez óhatatlanul hosszú az út, bárhonnan nézem.