Nyolcvan éve született Duray Miklós
A felvidéki magyarság Maecenasának követői a Gombaszögi Nyári Táborban.
A felvidéki magyarság Maecenasának követői a Gombaszögi Nyári Táborban.

Zrínyi Miklós szállóigéje az aradi vértanú Lahner Györgyöt is megihlette.

Ő az az írónk, aki olyan, mint egy afrikai, aki hóról álmodik.

A József Attila-díjas költővel munkásságáról, életéről készült interjú.

Hetvenesztendős lett Gróh Gáspár József Attila-díjas irodalomtörténész.

Tizenhárom év klasszikus színházi lét után változásra vágyott.

Védirat a Rákosi- és a Kádár-korszakban alkotó magyar írók mellett.

„A művészet az ember természete. Hozzátartozik, mint a kéz, a láb, a fül, a sikoltás” – vélte a költő.

A magyar dudás örökséget kevesen viszik tovább, az utolsók nyomába beavatottak léptek, az élen Csoóri Sándor népzenésszel.
Elhelyezi népköltészeti alkotásokat mind a magyar, mind pedig a világirodalomban, és nem kevés, mégis az okfejtések során teljesen jogosnak érzett büszkeséggel kijelenti, hogy páratlanok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem marad megválaszolatlan kérdés a kaposvári háborúellenes gyűlésen sem.

Kocsis Máté szerint nem kell magyarázni, hogy a ma bejelentett Orbán Anita egy Bajnai Gordon udvartartásához tartozó ügynök.

Az encsi ház egyik szobájában csaptak fel a lángok.

A települési tűzifaigények kiszolgálása folyamatosan zajlik.

Ehhez azonban egy tapasztalt és erős vezetőre van szükség.

Ki fizet, ki nyer?

Ursula von der Leyen szerint csak egy ratifikáció hiányzik.

Hungary says no to threats.

Dwayne Johnson nem kapott jelölést a Zúzógépért, mégsem sértődött meg, sőt…

Mindkét számsorsjátékon több hete halmozódik a nyeremény összege.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.