Tomaji Attilát a költészet olyan nagy témái foglalkoztatják, mint például a szerelem, a múlt és az emlékezés kapcsolata. A József Attila-díjas költővel a Magyar Napló készített portréinterjút.
Tomaji Attila megrázó őszinteséggel számolt be arról a gyermekkori, gyógyíthatatlannak vélt betegségéről, amely végérvényesen megváltoztatta életét. Öt- és tízéves kora között a Szent László-kórház üvegfalú szobájában élt. Szüleit, testvérét érintés nélkül, csak az üvegfal túloldaláról láthatta. Mindez megváltoztatta lelkét, de idővel megtanulta elviselni a magányt, az egyedüllétet. Olvasott, rádiót hallgatott, majd gyógyulása után, 10-12 éves korában írni kezdett. Az első időben Omega- és a Illés-dalokra írt saját szövegeket, amelyeket el is énekelt. Számos műfajjal próbálkozott, de végül a versnél maradt.
Akartam én is regényeket írni, olyat, mint a Winnnetou, de tíz-húsz oldal után mindig befulladt az egész. Aztán jöttek a versek, mint majdnem minden fiatalnál, azzal a különbséggel, hogy bennem megmaradt a vágyakozás irántuk, ezért újra jöttek
– nyilatkozta Tomaji Attila, akinek első verseskötete, a Torzó, egyetemista korában íródott. Ez meghozta a kortársak elismerését, pártfogását.
Első versei az ÉS-ben jelentek meg, miután Bella István elismerően nyilatkozott róluk.
Engem ő avatott költővé
– mondta. Utána rendszeresen közölték verseit. A Torzó című kötete elnyerte Csoóri Sándor, Kalász Márton, Lator László és Nagy Gáspár elismerését is. A növekvő sikerek ellenére azonban a költővé válás nem aratott osztatatlan sikert a családjában. Apja elítélte a tollforgatást, soha egyetlen könyvét nem olvasta, de Tomaji idővel megbékélt ezzel. Édesanyja szeretete és a odafigyelése átsegítette a nehézségeken. A Torzó megjelenése után tizenhárom évvel adták ki második kötetét Keresztmetszet címmel.
Zűrös életet éltem, gyermekeim születtek, elváltam, utazgattam, nem volt nyugalom. Túl sokat beszéltem, sok volt az alkohol, és kevés a vers
– emlékezett vissza ezekre az évekre Tomaji Attila, aki külön kiemelte Turczi István szerepét, aki ezekben a nehéz időszakban segített, hogy megjelentethesse verseit.
Az interjúban beszámolt arról is, hogy első versciklusát, az Arcképeket a mitológiai alakok ihlették, mivel mindig fontos volt számára a mitológia, amelyre az emberiség közös álmaként tekint, egy olyan kapocsnak, amely a kollektív tudatalattiba vezet.
Ma már nem azért írok, hogy szűnjön a »magányosság«, hanem keressem az elvonulás lehetőségeit, amikor teljesebb fegyelemmel és figyelemmel hallgatózhatom befelé
– mondta a Tomaji Attila, aki kifejtette, hogy a költészet magányos és nem közösségi műfaj. Majd beszámolt további köteteiről és a József Attila-díj 2022-es odaítéléséről is. Versei és tanulmányai elérhetők a Holmi, a Jelenkor, a Kortárs, a Látó, a Pannon Tükör, a Parnasszus, a Vigilia oldalain és az online irodalmi fórumokon.
A vele készült interjú teljes változata a Magyar Napló 2024. januári számában olvasható.
Borítókép: Tomaji Attila költő verset szaval (Forrás: YouTube/Magyar Napló)
