A dán hódítás véres diadala
A XIV. század közepén Gotland gazdag és stratégiai sziget volt a Balti-tenger kereskedelmi útvonalain. Legnagyobb városa, Visby a Hanza-szövetség fontos központjaként virágzott, ám a vidéki lakosság nagy része földművesként, szervezetlenül élt.
1361-ben IV. Valdemar dán király hadjáratot indított, hogy megszilárdítsa hatalmát és adót vessen ki a gazdag városra. A helyi parasztok – rosszul felszerelt milícia – bátran, de hiába szálltak szembe a király fegyelmezett, páncélos seregével. Július 27-én, Visbytől délre, a városfalakon kívül zajlott le a döntő ütközet.
A csata kegyetlen volt: a dánok gyorsan legyőzték a parasztokat, több mint 1800 embert öltek meg. A holttesteket a nyári hőség miatt sietve, közös sírokba hantolták el – sokukat teljes vértezetben, mert nem volt idő a felszerelés eltávolítására.
A visbyi csata tömegsírjai
A visbyi csatatér maradványait több ütemben tárták fel. Az első nagyobb ásatásokat 1905 és 1913 között Oscar Wennersten és Nils Lithberg régészek vezették, akik több tömegsírt dokumentáltak. Később, 1928–1929-ben Bengt Thordeman folytatta a kutatást, majd ő végezte el a leletek tudományos feldolgozását és publikálását.
A feltárások során több mint 1100 ember maradványait találták meg – ezek a középkori csaták közül az egyik legjobban dokumentált emberi emlékanyagot alkotják. A csontvázak fiatal fiúkhoz, idősebb férfiakhoz és parasztharcosokhoz tartoztak, testükön láncingek, mellvértek és sisakok.
A kutatások a Stockholmi Történeti Múzeumban folytatódtak, ahol a páncélok és fegyverek máig láthatók. A vizsgálatok szerint a legtöbb harcos súlyos, vágásból származó és zúzódásos sérüléseket szenvedett, sokukon kard- és csatabárdnyomok utalnak a közvetlen közelharc brutalitására.
Mit árul el a visbyi csata a középkorról?
A visbyi csata leletei nemcsak a hadviselés, hanem a társadalmi szerkezet megértéséhez is kulcsfontosságúak. A vértezetek minősége változó: néhány harcos drágább láncinget viselt, míg mások bőrpáncélt vagy „textilvértet” – a társadalmi különbségek a sírokban is megmaradtak.
