Kettejük összecsiszolódása már önmagában is rendkívül szórakoztató, de közben közös kalandjukat rengeteg izgalmas ötlet dobja fel, gondolunk itt elsősorban a film megkapó humorára, nyers látványvilágára és kreatív teremtményeire. A történet pofonegyszerű, Trachtenberg viszont már a felütésben húz egy váratlant azzal, hogy nagyon komoly lelki motivációval látja el a főhőst, a továbbiakban pedig egy olyan jellemfejlődést rajzol fel, ami egyszerre hű a yautjamitológiához, de közben meg is újítja azt.
Sok más franchise-újjáélesztéssel szemben (Star Wars, Indiana Jones, Szellemirtók, stb.) Trachtenberg filmjei nemcsak nosztalgiából működnek, hanem valóban új értelmet adnak a franchise-nak. A Halálbolygó felteszi azt a kérdést, hogy az erő mindenfölöttiségét hirdető yautja-klánok talán tévednek, és létezik magasabb rendű erő is, mint a nyers erőszak: ez pedig a bizalom, a kifinomult szociális érzékenység és a bajtársiasság. Biztosan nem ezt vártuk volna egy Predator-filmtől, de mégis működik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!