Bölcsek ideje

Furcsa szerzet az ember. Ha béke van, izgalomra vágyik, ha meg beüt a baj, nyugalomért eseng.

Fotó: MTI

Furcsa szerzet az ember. Ha béke van, izgalomra vágyik, ha meg beüt a baj, nyugalomért eseng. Ha nincs háború, a háborús filmeket keresi, a véráztatta krimiket. A dörzsölt szórakoztatóipar persze ismeri ezt az emberi torzulást (ismeri? – az ő találmánya, belőle él), ügyesen tálalja elénk a napi betevő frászt. Vagyis a vágy a háborúságra valójában manipuláció. Nem a belsőnkből jön, mi nem ilyenek lennénk – az ördög van mögötte.

Most, hogy napi hadijelentések jönnek a vírusfrontról, mit nem adnánk a békénkért… Ám csak a zord hírek érkeznek: ennyi a fertőzöttek száma, annyi az áldozatoké… A valóság váratlanul szokott a színre lépni, ilyen a természete. Vagy mégsem? A kérdés megér egy „mélyszántást”.

Balczó András, a Nemzet Sportolója mondta a járványról minap a Mandinernek: a Teremtő megsokallta, hogy a világ ennyire elfordult tőle. Ez egy figyelmeztetés, hiszen Jézus is intett már: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” Rosszul dönt, aki nélküle akar élni, tette hozzá Balczó. Meg azt is mondta, ha majd vége lesz a járványnak, már biztosan nem lehet ugyanúgy élni tovább, mint annak előtte. Úgy már biztosan nem lesz, ahogyan volt. Újraértékelődik minden.

De vajon hol találjuk meg a remény kapaszkodóját? Kikre hallgat most a járásából kibillent ember? Bölcs szerkesztő már nem a heherésző, üres celebeket hívja a tévéstúdióba, rájuk biztosan nem kíváncsi ma a világ, nagyarcú Győzikékből, Fekete Pákókból sem kér. Nem az ő „gondolataik” fogják kihúzni a bajból az emberiséget. De most nem is a sikeres üzletember az, akit az ő nagy ívű karrierjéről hallgatnánk. Bölcs, csendes hangra vár az ország.

Deák Ferencet akkor „fedezte fel” igazából a nemzet, amikor az ő okos gondolataira volt szüksége a lefegyverzett, megtaposott hazának. Az önkény éveiben tőle, a haza bölcsétől remélték a járható utat, az ő higgadt szavaira figyelt a magyarság. A bajban sosem azt ülik körbe, aki a pénze révén lett valaki, hanem aki a bölcsessége okán. (Sokat elárul a korról, ahogyan Mikszáth Kálmán tudósította lapját a Tisztelt Házból: „A folyosó néptelen, hiszen Deák szól odabent.”)

A ma bölcsei azt mondják, hogy ezek a mostani eltorzult, karanténos napok, ez a parancsba kapott családi magány csöppet nem ártalmas a magyarságnak. Ellenkezőleg. Végre-valahára összekapaszkodunk, ha csak lélekben is. Együtt tanulunk a gyermekkel, este az ablaknál együtt tapsolunk a kórházban, betegágyak mellett küzdő gyógyítók előtt, s együtt látjuk, amint mindenki adni akar: zenét, verset, mosolyt. Hitet.

Igen, minél nagyobb a baj, annál jobban egymásra találunk. A baj ezúttal békét is hoz, hazaviszi az embert. Minél zordabb a világ odakint, annál puhább a családi fészek. Az ember behúzódik a vackába, az övéi közé, újraolvas egy régi könyvet, Vivaldit hallgat vagy csak elmereng a megsárgult érettségi tablón, az elszaladt éveken. És megtalálja azt a valakit, aki végre meghallgatja. Hisz a ma embere örökké csak rohan, nincs ideje a családra, nincs ideje a sajátjaival beszélgetni, hogylétükről érdeklődni, elvégre „az idő pénz”. Pedig sokszor csupán meghallgatni kellene a másikat, rányitni öregeinkre az ajtót, beköszönni hozzájuk, azzal tennénk nekik a legjobbat. A legkiválóbb orvosnál is többet segít, aki beszélget velük. Meg aztán a világ is így kerek, csak már elszoktunk tőle.

Jónak lenni tényleg jó. Ha adsz, megtelik a szíved.

Olyat is fölfedezünk most, amit eddig elmulasztottunk. Egymást. Önmagunkat. Míg lecseng a járvány, talán helyére is billen minden, mert ahogyan Wass Albert mondja: „A világ fölött őrködik a Rend.”

Az élet teljességének megértéséhez az apróságokon át visz az út – azt hiszem, ezt üzenik odafentről. Most van időnk meditálni az élet dolgain, a bölcsek intelmein, keresni és megtalálni az állandóságot. A talppontot, ahonnét betájolhatjuk magunknak ezt a kacifántos világot. Ahonnan elindulhatunk, és ahová visszatérhetünk. Balczó azt mondja, akik Isten nélkül akarják megoldani az életüket, azok biztosan kevesebben lesznek a járvány után. A bajban visszatalálunk a hithez.