Furcsa szerzet az ember. Ha béke van, izgalomra vágyik, ha meg beüt a baj, nyugalomért eseng. Ha nincs háború, a háborús filmeket keresi, a véráztatta krimiket. A dörzsölt szórakoztatóipar persze ismeri ezt az emberi torzulást (ismeri? – az ő találmánya, belőle él), ügyesen tálalja elénk a napi betevő frászt. Vagyis a vágy a háborúságra valójában manipuláció. Nem a belsőnkből jön, mi nem ilyenek lennénk – az ördög van mögötte.
Most, hogy napi hadijelentések jönnek a vírusfrontról, mit nem adnánk a békénkért… Ám csak a zord hírek érkeznek: ennyi a fertőzöttek száma, annyi az áldozatoké… A valóság váratlanul szokott a színre lépni, ilyen a természete. Vagy mégsem? A kérdés megér egy „mélyszántást”.
Balczó András, a Nemzet Sportolója mondta a járványról minap a Mandinernek: a Teremtő megsokallta, hogy a világ ennyire elfordult tőle. Ez egy figyelmeztetés, hiszen Jézus is intett már: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” Rosszul dönt, aki nélküle akar élni, tette hozzá Balczó. Meg azt is mondta, ha majd vége lesz a járványnak, már biztosan nem lehet ugyanúgy élni tovább, mint annak előtte. Úgy már biztosan nem lesz, ahogyan volt. Újraértékelődik minden.
De vajon hol találjuk meg a remény kapaszkodóját? Kikre hallgat most a járásából kibillent ember? Bölcs szerkesztő már nem a heherésző, üres celebeket hívja a tévéstúdióba, rájuk biztosan nem kíváncsi ma a világ, nagyarcú Győzikékből, Fekete Pákókból sem kér. Nem az ő „gondolataik” fogják kihúzni a bajból az emberiséget. De most nem is a sikeres üzletember az, akit az ő nagy ívű karrierjéről hallgatnánk. Bölcs, csendes hangra vár az ország.
Deák Ferencet akkor „fedezte fel” igazából a nemzet, amikor az ő okos gondolataira volt szüksége a lefegyverzett, megtaposott hazának. Az önkény éveiben tőle, a haza bölcsétől remélték a járható utat, az ő higgadt szavaira figyelt a magyarság. A bajban sosem azt ülik körbe, aki a pénze révén lett valaki, hanem aki a bölcsessége okán. (Sokat elárul a korról, ahogyan Mikszáth Kálmán tudósította lapját a Tisztelt Házból: „A folyosó néptelen, hiszen Deák szól odabent.”)
