Egy hét elteltével Karácsony Gergely elnézést kért azoktól, akiket megbántott Wass Albert (képünkön) lenácizásával. Az új, balliberális főpolgármester szerda este az ATV műsorában visszakozva azt mondta: tudja, hogy az író nagyon sokak számára egészen mást jelent. A felemás bocsánatkérést kevésnek találta a Mi Hazánk; a radikális párt azt várja Karácsonytól, hogy határozottan kövesse meg Wass Albertet, egyúttal a román hatalom által üldözött székelyek emléknapjává nyilváníttatná január 8-át, az erdélyi magyar író születésének évfordulóját. Fülöp Erik, a párt országgyűlési képviselője, miután több millió magyar ember nevében kikérte magának azt a szélsőséges, liberális ámokfutást, amellyel megbélyegzik és üldözik a nemzetszerető hazafiakat, tegnap bejelentette: javasolni fogják a Fővárosi Közgyűlésnél, hogy Wass Albert legyen Budapest díszpolgára.
Ismert, Karácsony pár nappal megválasztása után az Index.hu-nak adott interjúban a fővárosi közterületek elnevezése kapcsán azt mondta: „Mondjuk a Wass Albert térnek például nem nagyon örülök megmondom őszintén. Tehát a Széll Kálmán legalább nem volt, hogy mondjam, náci vagy nácikollaboráns. Wass Albert írói munkájának minősége nem írja felül a politikai támadhatóságát.” Emlékezetes ugyanakkor, hogy Karácsony ez év elején védelmébe vette a zsidó képviselők listázását kezdeményező Gyöngyösi Mártont. Karácsony szerint ugyanis a jobbikos politikus javaslata önmagában nem nácizmus.