Egyetlen ügy erejéig sok ember összefogott. Voltak köztük közismert balliberálisok, mint Hajós András, Stohl András vagy Gálvölgyi János, és közismert nemzeti radikálisok, mint Pörzse Sándor vagy Zagyva György Gyula. Jelezték, hogy egyetlen ügyben egyetértenek: úgy gondolják, élhetőbb országot és minőségibb közéletet eredményezne, ha a Fideszre szabott választási rendszert arányosra cserélnénk. Olyan rendszerre, ahol a mindenkori kormányzatnak állandó koalíciós és kompromisszumkényszerben kell működnie. Talán nincs igazuk, talán igazuk van. Én úgy gondolom, hogy jobb világ lenne, ha arányos volna a választási rendszer.
De nem ez a fontos, mert amint ezek az emberek összeálltak, és kifejezték, hogy egyetlen kérdésben félre tudják tenni a világnézeti különbségeiket, az egymással szemben táplált fenntartásaikat, mindenféle történelmi sérelmüket – meghasadt a föld, az anyák teje elapadt, véreső hullott, sugárfertőzött sáskák perzselték fel a termést. A tájfun, a vízözön, az aszály és a hasadékokból előtörő lávafolyam egyszerre árasztotta el a Kárpát-medencét. A pestis nem számított többé. „Te is, fiam, Zagyva György Gyula!” – dörögte kétségbeesetten Csurka István csillagösvényen, miközben a Moszad műveleti központjában kiadták a kilövési parancsot azokra a dezertőrökre, akik letértek a New York–Tel-Aviv-tengelyről. Leírhatatlan gyalázat, példa nélkül álló árulás történt.
Természetesen szellemi fogyatékosnak vagy megélhetési félreértőnek kell lenni ahhoz, hogy ne legyen világos: Hajós András nem lett szkinhed-obersturmbannführer Zagyva György Gyula Betyárseregében, ahogy Pörzse Sándor darabját sem fogja megrendezni Alföldi Róbert, hogy majd Stohl András játssza el benne a meleg Mátyás királyt. Világos, hogy ezek az emberek ellenségek: se közös értékrendjük, se közös világnézetük nincs. Csak annyi történt, hogy egyetértenek abban, hogy legyen arányos a választási rendszer. Vélhetően abban is egyetértenek, hogy menjen több pénz az egészségügyre meg az oktatásra, és kevesebb a korrupcióra. Egy pillanatra kiderült, hogy bármennyire utáljuk is egymást, nem muszáj hadszínteret csinálni az országból. Egy pillanatra félre lehet tenni a másik múltját, a magunk vélt vagy valós sérelmeit, és arra koncentrálni, ami ezeknél fontosabb. Egy élhető országra.
Gulyás Márton olyan kulturális precedenst hozott tető alá, ami után már nem lehet ugyanannyira gyűlölni Magyarország másik felét. Az ilyen gesztusok, ez a szellem a talpkövei egy sikeres és modern Magyarországnak. Ezek voltak a talpkövei az István, a királynak a népi Szörényi és az urbánus Bródy személye által, ez volt a talpköve annak a színpadnak, amin egykor együtt állt a népi Pataky meg az urbánus Slamovits – szétválásuk után pedig már semmi sem volt többé ugyanaz. Ennek a talpköve volt száz éve a Nyugat szerkesztőségében a népi Móricz és az urbánus Kosztolányi – továbbá az az Ady, aki a két kurzus identitását önmagában feloldotta –, s ez a néhány dezertőr a félperifériás magyar írásbeliséget néhány évtized alatt a centrum nívójára katapultálta fel. A legjobb dolgok mindig akkor történtek meg velünk, amikor a törzsi gyűlölködés szekértábor-logikája felmondta a szolgálatot, amikor nem a különbséget kerestük, hanem azt, ami összeköt, és azt, ami fontosabb most.
A Habony Árpád által működtetett propagandagépezet maximális mocskolási fokozatra kapcsolt, még az Irigy Hónaljmirigy egykori szövegíróját, az engem nemrég veréssel fenyegető hírhedt kultúrbűnözőt és nemzeti radikális táltost, Varga-Bíró Tamást is bevetették, aki addig hergelte kitartó liberális köcsögözéssel a szerencsétlen, primitív Zagyvát, míg annak oly mértékű komplexusa nem lett, hogy hirtelen felindulásból jelezni kívánja: ő nem punci. Ez a nemzeti radikális szubkultúrában egy jó egészséges zsidózást meg bizonyos családtagok lemészárlásának kilátásba helyezését jelenti. Orbánt és rendszerét eddig nem nagyon zavarta a nemzeti radikális oldal ember alatti politikai nexusa, szabadon működhet a Kuruc.infó – most azonban átszakadt egy gát. Maga a miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy ezt az ügyet példásan vizsgálják ki – íme egy politikai ügy. Amíg Varga engem fenyegetett, az nem ütötte meg a miniszterelnök ingerküszöbét. Amikor kedvenc publicistája használta a goebbelsi nyelvet, és állatoknak, csúszómászóknak nevezte politikai ellenfeleit, vagy épp a véres taknyukon akart kirángatni civileket a Parlamentből, akkor a hatóságoknak nem kellett hirtelen vizsgálódniuk. Pedig ezek nagy nyilvánosság előtt hangoztak el, nem egy állítólagos telefonbeszélgetés során. Most viszont helyzet van.
Habony kürtjei mozgósították a radikális baloldal szellemi vezérét, Tamás Gáspár Miklóst, hogy nyilvánosan jelentkezzen be a baloldal lelkéért. Kezdetét vette Gálvölgyi, Stohl és Hajós rituális megszégyenítése. A vád: nem gyűlölnek elég rendíthetetlenül. Ő gyűlöl jól: TGM – ez a Hajós és Gálvölgyi által előadott gyűlölet neki túl kulturált. Túl pragmatikus. Ennyire nem szabad kijózanodni a polgárháborúból. Nincs az az Orbán Viktor. Mi lesz, ha ez így megy tovább? Arányos választási rendszer?! Zagyva szereplése TGM-nek, Gálvölgyi szereplése a Kuruc.infónak a tökéletes alkalom azt demonstrálni, hogy ezekkel még tüzet sem oltunk, inkább égjen le a Bethesda Gyermekkórház. Nincs az a gyermek, akinek a kedvéért ilyenekkel mi, valódi magyarok/demokraták együttműködjünk. Ti, árulók: ezt tettétek. Miközben TGM veri az üstdobot a baloldalon, a Kuruc.infó kórusa a jobb szélről beszáll, hogy egy kis közös jammelés keretében hordja el mindenféle zsidó kutyának Pörzsét, Zagyvát és Vonát. Ők is a nemzeti radikalizmus lelkét akarják, amit Vona el akar tőlük ragadni, hogy polgárosodjon és kulturálódjon. Most ők is előrántják TGM érveit, és megmutatják, hogy jobban gyűlölnek, mint bárki más. Ők gyűlölnek jól, nem úgy, ahogy Zagyva és Pörzse gyűlöl, mert ők még egyezreléknyi átjárást, egyezreléknyi együttműködést sem tűrnek el a hazaárulókkal.
A szekértáborok népe elérte a kurzusok végső határait: itt terül el az óceán. A balliberalizmus és a nemzeti radikalizmus felbomlása szemünk láttára megkezdődött. A polgárháború kutyái, akik az ellenség fokozhatatlan gyűlölete nélkül nem is tudják, hogy kik, ettől annyira megrémültek, hogy ránk zárták a koncerttermet. TGM a dobok mögött – a Kuruc.infó kommentelőinek kórusa megadja az alaphangot. A karnagy Habony Árpád, a színpadon Orbán Viktor énekli és játssza a főszerepet, G. Fodor kíséri a billentyűk mögött, Bayer Zsolt pedig a kellő pillanatban leharapja egy denevér fejét, és felolvassa visszafelé „Férgek? Nahát ” című írását. A közönségük velük énekel, imádja ezt a lerohadt, ócska, ezerszer hallott szemetet. A közönségük jól érzi magát. Inkább dőljön rájuk a ház, de nem engednek minket szabadon élni, szabadon dönteni, szabadon egyetérteni, szabadon vitatkozni. A foglyaik vagyunk. Kivezetnek minket Európából.
