A londoni székhelyű Alzheimer's Disease International (Nemzetközi Alzheimer Társaság) jelentése szerint a szám megháromszorozódik 2050-re. Addigra a világon mintegy 135 millióan, ebből Nyugat-Európában 16 millióan lesznek demensek.
„Világméretű betegségről van szó, és a helyzet romlik. Azt látjuk, hogy a jövőben drámaian fog emelkedni az idősek száma” – jelentette ki Marc Wortmann, a Nemzetközi Alzheimer-kór Társaság ügyvezető igazgatója.
Úgy vélte, az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) prioritásként kellene foglalkoznia a demenciával, hogy a világ készen álljon a helyzet kezelésére.
A tanulmányt röviddel a G8-ak december 11-én, Londonban kezdődő demencia-csúcstalálkozója előtt hozták nyilvánosságra.
A brit egészségügyi miniszter a demenciát „egyre nagyobb, világméretű kihívásnak” nevezte. Szóvivője elmondta, a G8-országok csúcstalálkozóján első alkalommal indítanak globális ellentámadást a demencia világproblémája ellen.
Hozzátette, a csúcstalálkozó egyedülálló alkalmat teremt arra, hogy sokkal gyorsabban tegyenek valódi előrelépést, és kétszeres erővel igyekezzenek hatékony gyógymódokat találni.
Időben felismerhetjük a demencia rettegett változatát, még mielőtt átvenné az uralmat az ember élete felett. Ez a tíz tünet az Alzheimer-kórral járó szellemi leépülés előjele.
Csak Európában több mint hatmillióan szenvednek Alzheimer-kórban, egyes feltételezések szerint a szám 2040-re a tízmilliót is elérheti. Mi váltja ki a lopakodó betegséget? Gyógyítani nem lehet, de annál több módszerrel lehet ellene küzdeni.
Az időskori demenciát ismerjük, rengeteg információnk van a kórról. Arról azonban eddig még nem tudtunk, hogy a pusztító betegség már kétéves korban is jelentkezhet. Kétségbeesett szülők, hátborzongató történetek.
A modern városi életmód és a fejlett higiénia is meghúzódhat az Alzheimer-kórnak az ipari országokban tapasztalt terjedése mögött – derült ki egy frissen közölt brit tanulmányból.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!