Sághy Balázs nem tudott ideálisabb környezetet elképzelni a kikapcsolódásra, mint a Dunát, amelyen erejét megfeszítve, néha az elemekkel küzdve, sodrással szemben evezett öt napon át, saját utat törve a Camino de Santiago magyar szakaszának úticéljához, a Győr-Moson-Sopron megyei Lébénybe.
Néhány éve, egy baráti kör spontán kezdeményezésére hivatalosan is becsatlakozott a nagy Camino állomásai közé az a kis, román kori templom, amelynek oltárán Jakab apostol szobra várja az oltalomért hozzá forduló zarándokokat. A Budapestről induló Szent Jakab útra, amely Lébény után Wolfsthalban torkollik bele az apostol sírjához tartó nagy Caminóba, bárki, bárhol rátérhet. Sághy Balázs, akinek már évekkel ezelőtt felkeltette érdeklődését a civil kezdeményezés, idén úgy döntött, ő is útra kel, igaz, egy kicsit más útvonalat választ.
– Evezni mindig jó, de a vízi zarándokút nem egyszerűen erről szól. Ilyenkor az ember tudatosan törekszik arra, hogy maga mögött hagyja a várost. A közeg is lassulásra inspirál, az ember kicsit elgondolkodik azon, merre visz az útja, kell-e korrigálni az irányt, mi kéne ahhoz, hogy egy kicsit jobbá váljon – mondja a 47 éves Sághy Balázs, aki fiatalon versenyző volt, de a családalapítás és a munka hosszú időre elszakította az evezéstől, amelyre most újra rátalált.
A barátságos szentendrei Duna-szakasz könnyű ráhangolódást kínált számára, de följebb bizony jöttek olyan hosszú, ismeretlen területek, amelyeken előre kiszámíthatatlan volt, hogyan lehet majd haladni.
„Az igazi megnyugvást aztán egy vihar hozta el. Nekivetkőztem, mint a régi birkózók, viaskodtam a széllel, a hullámokkal, a sodrással. És hagytam, hogy kilúgozzon belőlem minden feszültséget” – írja blogjában, amelyet az út idején vezetett.
A Camino magyarországi állomásán, Lébényben nem új keletű Szent Jakab tisztelete. Az a civil csoport, amelynek tagjai kezdeményezték az itt álló román kori templom felvételét az apostol sírjához vezető, Európán átívelő zarándokút állomásai közé, régi európai hagyományt elevenítettek fel.
– Nem vagyok a szavak embere, a hitbeli kérdéseket talán túlzott diszkrécióval is kezelem, így ez a zarándoklat számomra egy eszköz volt arra, hogy kommunikáljam, a hit fontos része az életemnek. Bízom benne, hogy lökést adhatok vele azoknak, akikben esetleg ébredezik hasonló szándék, de még nem volt bátorságuk megtenni a kezdő lépést – mondja Sághy Balázs, majd hozzáteszi: – ha mindenki megpróbálja a legjobbat kihozni magából, talán mind közelebb kerülünk egy jobb világhoz.
