„Az motivál, hogy az emberek jól érezzék magukat, mert az a tapasztalatom, hogy nagyon csendesek a pesti utcák. A legjobb az, amikor egy dal végén odajönnek hozzám, és megkérdezik éppen mit játszottam” – vázolta fel álláspontját az utcazenéről egy Kálvin téren muzsikáló fiatal az MNO-nak.
A főállásban vendéglátásban dolgozó huszonéves szerint szűrni kellene, hogy kik játszhatnak az utcán, hiszen mint mondta, vannak olyan, önmagukat zenésznek nevező emberek, akik rontják a tehetségesebb társaik által kialakított összképet.
A szűrő egyébként egészen tavaly év végéig működött. A Főpolgármesteri Hivatal portálunknak elküldött tájékoztatása szerint 2014-ben és a korábbi években, a más tagi összetételben működő közterület-hasznosítási bizottság előtt valóban az volt a gyakorlat, hogy az utcazenészeket és a zenei tudásukat meghallgatták személyesen a bizottsági ülésen, de a 2014 decemberében újonnan létrejött bizottság már nem követi ezt a gyakorlatot, nem is kötelezi rá semmi.
Most, hogy már nem kell átmenni a rostán, és csak egy kisebb összeget kell fizetni az elfoglalt területért, bővült a paletta. A főváros zenei sokszínűsége kifejezetten szembetűnő. Találunk több órán át, két akkorddal a világ összes slágerét „eljátszó” negyven év körüli hölgyet és Zeneakadémián végzett, harminc éve zenélő urat is. Utóbbi elmondása szerint az utcazene tökéletes mérce. „Ahogy játszol, úgy díjaznak” – fogalmazott, hozzátéve: a közönség nagyrészt az ismertebb komolyzenei darabokra kíváncsi.
De megéri a szabad téren zenélni? Másfél óra alatt ötezer forint gyűlt össze – mondta mosolyogva egy tizenegy éves kislány, akivel a budapesti Széchényi István téren találkoztunk. A zeneiskolában tanuló fiatal szerint amit csinál, nem gyakorlás, hanem koncert. Mint mondta, Schubertet és filmzenei darabokat játszik, arra a kérdésre pedig, hogy miért szeret az utcán zenélni, csak ennyit mondott: „sokkal több érzést tudok átadni”. Hiába, az utcazenére szükség van, még akkor is, ha ezért vissza kell venni a rohanó tempóból.
