Jamie Oliver lehúz pár rolót a brexit miatt

A bezárás hat nagy-britanniai éttermet érint, mivel a font gyengülése megdrágította az olaszországi alapanyagok beszerzését.

MTI
2017. 01. 06. 15:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brit sztárséf Jamie's Italian nevű étteremlánca öt vendéglátóhelyet zár be 2017 első negyedében Angliában, köztük Londonban a Szent Pál-székesegyház mellettit, valamint egyet a skóciai Aberdeenben – derül ki Simon Blagden igazgató pénteki közleményéből.

Az éttermek ritkítása 120 alkalmazottat, a cég dolgozóinak 5 százalékát érinti, de a menedzsment azt ígéri, hogy a vállalaton belül állást ajánlanak mindazoknak, akiknek megszűnik a munkahelye.

Az étterembezárások okai között szerepel a vendégek számának csökkenése és az alkalmazottak képzésében tapasztalt nehézségek is.

„A vendéglátásban kemény küzdelem folyik, amelyet még nehezebbé tett a népszavazást követő bizonytalanság” – fogalmazott közleményében a Jamie's Italian igazgatója.

Az étteremlánc külföldön folytatja a terjeszkedést, a pénteki közlemény szerint Nagy-Britannián kívül 22 új vendéglő megnyitását tervezik partnerek bevonásával.

Jamie Oliver cégének jelenleg 42 étterme van Nagy-Britanniában, külföldön további 36 vendéglátóhely – egy Budapesten – viseli a Jamie's Italian nevet.

budapesti étterem májusban nyitott meg a budai Vár területén, a Szentháromság utcában. Az építkezést, majd működését is folyamatos botrányok kísérik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.