A cékla metamorfózisa

Ötödik alkalommal rendezi meg a budapesti Mák Bistro a Mád & Mák-heteket.

A máj szárnyasból készült, krémes, markáns, a fahéjköntös teljesen megbolondítja, még percek múlva is csiklandozza az ember ízlelőbimbóit. A gesztenye liszt formájában jelenik meg a kenyérkében, amelyen érkezik a máj. Érdekes falat. Amúgy minden bizonnyal Berlin szüleménye, egy utazási portálon felfedeztem később e fogás fotóját, amely éttermében készülhetett.

A minilángos menüsorba kerülése Berlin és Mizsei közös ötlete volt, mert a svéd séfnek megtetszett a magyar specialitás. A tészta és rajta a ropogós hús meleg, amelyet hideg almás torma fed be. Kellemes. Különösen érdekes, hogy több fogást maga a séf, Mizsei János szolgál fel.

Kinek jutna eszébe sóskából sorbet-t készíteni? Pedig micsoda ötlet, ha jól éreztem, minimális lime-mal megbolondítva önmagában is elnyalogatnám egy darabig. Hozzá a friss szárzellerdzsúsz kitűnő választás, benne apró zellerdarabkákkal. A puha kagyló számomra csak bónusz.

Ezt követően grátisz szolgálnak fel vaddisznóból készült tepertőkrémet, hozzá kétféle, helyben sütött kenyeret. Egy fehéret (amely természetesen nem a boltokban kapható fehér színű, és amellyel ebben a cikkünkben már részletesen foglalkoztunk). A másik tésztájába a séfek dió- és kávéőrleményt kevertek. A szeletek ropogósak, kicsit keményebbek a kelleténél, de semmiképpen ne a konzumkenyerekben gondolkodjunk. Jó időtöltés, amíg érkezik a következő tányér.

A fogás különlegességei nem is a felsorolt alkotóelemek, hanem egy plusz. Gyermekkorom óta utálom a céklát, felnőve többször próbálkoztam vele, nem sikerült megkedvelnem. A mélytányérban érkező fogás bordó, ez gyanús, meg is tudom a pincértől, bizony cékla fedi a garnélát. Első falat: semmi rossz emlékű céklaíz. Savanykás, enyhén roppanós, finom, na, az alatta megbúvó pörkölt hajdina pedig pattogatott kukoricára emlékeztet. A kellemesen fanyar ízeket a kaportól picit édes algalé ellenpontozza. A garnéla nekem nem is hiányzott volna ennyi kellemes meglepetés után, kvázi bónusz. Mizsei János séftől megtudom a csodás cékla titkát. Előbb sous vide eljárással főzték, majd feketeribizli- és málnaecetben pácolták a zöldséget.

A szarvas olyan krémes, hogy az már fáj, ha a boltban, piacon kínált társaira gondolok. A dió jól passzol a húshoz, markáns, mégis a háttérben marad. A vízitorma és a sarkantyúlevél avatja igazán pikánssá az ételt. A terméskövön felszolgálva úgy néz ki a fogás, mint egy zuzmó. Mondjuk svéd.

Fehér hab rejti a fő attrakciót, a tojást, csak a pirított, ropogós quinoa kandikál ki a kompozíció szélén. A hal korrekt, nálam ismét nem a hús viszi a prímet. Hanem a sokat emlegetett tojás. Leírhatatlan az élmény, amint beleharapok, krémes, különleges, mégis, megtartotta tojássárgájaízét is. Az utolsó falatnál még egy pici rafinéria, egy falat retek? Sajnos már nincs alkalmam megkérdezni a séfet, mert időközben befut a következő turnus.

A tojássárgája mellett ez a másik fogás, amelyet a híre megelőzött. Méltán. Daniel Berlin saját éttermében ezt mindig maga szolgálja fel. Bükkfa parázs fölött nyolc-tíz órát süti a zellergumókat, majd félbevágja, és a vendég előtt kanalazza ki a beltartalmat. Itt is így történik, a pincérek a pirult zellerdrazséra szedik rá a zöldség belsejét, majd forró, egy különleges svéd tehénsajttal felfőzött zellerveloutéval öntik nyakon. Az egész olyan szürreális, valahol sejteni, hogy amit fogyasztunk, zellerből készült, a fogás messze távol zellerízű, de nem csíp, karcol, nem fanyar vagy kellemetlenül keserű, ellenben krémes, mint valami különleges ízű sült tök vagy gesztenye. A legnagyszerűbb az egészben, hogy nem valami rettenetesen drága, beszerezhetetlen alapanyagról írom mindezt.

Már olvasva is érdekes fogásnak ígérkezik, és ugyanez az érzésem, amikor érkezik a tányér. A fürjcomb ropogósra sült, a mell puha, mint a vaj, a madár bőréből készült chipslapok takarják. Alatta savanyított, enyhén pirított gyöngyhagyma és egy újabb rafinéria: a fürj zsírjából készült, élénksárga színű emulzió. E krémes, édeskés finomság a hagymával ellenpontozva kellemes párosítás.

Minden része külön-külön élmény. Felejtsük el, amit a piacon beszerzett, otthon elkészített csicsókáról eddig gondoltunk, tudni véltünk. Ami a tányérra került ugyanis, az a zöldség olyan arcával ismerteti meg az étkezőt, amilyenre korábban gondolni sem mert. Másnapig kanalaznám, ha csak ezt szolgálták volna, sem szólnék egy szót sem. A mangalica szaftos, enyhén kellemesen sós, leheletnyit fűszerezett, a húst uborkaforgács teszi kompakttá. És még önt rá a pincér forró sültalga-dzsúszt. 

Általában nem szoktam rendelni étkezés után desszertet, és ennek számos oka van. Az egyik, hogy az étlapokon általában kínált, habos, tejszínes, vajkrémes, nullás lisztes desszertektől kifutok a világból. Na de burgonyából édesség? Igen! Meleg mákágyra langyos, a vaníliasodóhoz hasonlatos állagú és ízű burgonyát önt (?!) a séf, erre helyezik a pincérek a hideg vörösáfonya-sorbet-t.

Ez még az előzőnél is kiválóbb. Ha azt olvassuk, sós tojásfehérje, hát fintorgunk egyet. Persze, ha a fehérjét habbá verik, majd megsütik, az ugye mindjárt más. Na egy ilyet kell elképzelni enyhén sós kiadásban, lapokban a desszert tetején. Becsapós a joghurt is, ami igazából már-már fagylalt, és nagyon kellemes, enyhén édes kissé pikáns, citromos utóízzel. Erre kanalaznak meleg, rozmaringos sós karamellt, ami így együtt pazar zárása az ételsornak. Ezt a (Berlin-)kreációt ugyancsak megtaláltuk a fentebb már említett oldalon. S a végén, csak hogy a vendég jó szájízzel távozzék, még érkezik egy körtés csokoládébonbon. Hideg kövön.

###HIRDETES2###