Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.
Megérkeztek a német atlétafejedelmek és Dietz futballkapitány
Pénteken délután sporteberek sokasága lepte el a Keleti pályaudvar érkezési oldalát, várták a Berlinből jövő gyorsvonatot és vele a német atlétafejedelmeket, akik szombaton Budapesten versenyeznek. A Magyar Atlétikai Szövetség és a rendező MAC küldöttséggel képviseltette magát. Még a vonat megérkezése előtt feltűnt Hassler, a német atlétikai szövetség ügyvezető igazgatójának nyurga alakja. Nagy meglepetéssel fogadták, mert a program szerint Hasslernek a versenyzőkkel együtt kellett volna megérkeznie pénteken délután. Ő azonban egy nappal előbb már Budapestre jött. Huszonöt perces késést jelzett a megafon s ez a huszonöt perc jóformán csak azzal telt el, hogy az atlétika barátai a nagybeteg Stankovics Szilárd állapotával foglalkoztak. Közvetlenül a vonat befutása előtt Hassler bevallotta, hogy az eredetileg kijelölt német atlétacsapatban változás történt, mert az Európa-bajnok Schröder szolgálati beosztása miatt nem jöhet és helyette Watapek, a volt Ausztria neves súlydobója került a csapatba. Watapek neve nem ismeretlen, legutóbb Szolnokon, az osztrák-magyar atlétikai viadal során győzte le a magyar dobókat.
– Miért is rossz a budapesti közlekedés?
– Istállóba kényszerült hat gyermekével a szívbeteg anya
– Így hiúsult meg a Fradi kupagyőzelme
– Zöldségest kértek, talponállót kaptak
– Emberölő szekta garázdálkodott az Alföldön
– Alberték esélyt sem adtak Ausztriának
– A téeszelnök kijárási tilalmat hirdetett
– Összevonták a két falut, hogy végrehajthassák a nagy tervet
– „A régi világ? A muzsikálható, gavalléros magyar világ? Az ma már úgysincs”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!