Emberölő szekta garázdálkodott az Alföldön

Riport 1938-ból az Alföldön garázdálkodó szektáról, 1965-ből a balatoni angolnatelepítésről.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

Emberölő szekta garázdálkodik az Alföldön

(A Magyar Nemzet tudósítójától.) Hosszú az út az állomástól be a falu közepéig, haragusznak a mindszentiek a vasútra, azért építkeznek egyre messzebb tőle. Mint beteg óriáskígyó, olyan a főutca az éjjeli sötétben, ahogy befelé megyünk. Balfelé a frissel épült modernstílű községháza, jobbról pedig a széles, szokatlanul nagy temető. Magyarország legegykésebb falujának temetője...

– Alberték esélyt sem adtak Ausztriának

– A téeszelnök kijárási tilalmat hirdetett

– Összevonták a két falut, hogy végrehajthassák a nagy tervet

– „A régi világ? A muzsikálható, gavalléros magyar világ? Az ma már úgysincs”

– Forradalmár taxisoktól tarthattak a budapesti utasok

– „Szocialista haladás”: rá sem lehetett ismerni a palóc falura
– Villamossal mentették a bírót Kispesten
– Így változtatta meg a zalaiak életét az olajkincs

A további bejegyzéseket itt olvashatja.

Egy roggyant ház ablakán petróleum pilács fénye kandikál kifelé. Lehet, hogy haldoklót virrasztanak odabent. A mozi mellett nagy fehér kutya szűköl a kapualjban. Éjjeli csavargása közben kicsukták az utcára, most irgalmas bebocsátást kérne, hogy vackába bújhasson. Lábával kaparja is az agyagpadmalyt. A templom órája elkongja a fél tizenkettőt.

Pápai Béla, az ütlésparti iskola tanítója néha felkattintja a villanylámpát. Csak az eperfák strázsálnak az út szélén. A kántorlak udvarán vastaghangú kakas belelázad az éjszakába, kukorékolni. Hajnalt érez: álmodik. Azután csönd és elhagyjuk a templomot is. Fölkapaszkodunk a tiszai töltésre, megyünk vagy száz métert, azután leereszkedünk a rév felé.

Hűvös levegő, édes, halk csobogás. Morajlik a víz.

Áthahózunk a túlsó partra, ott lakik a révész. Pápai tanító úr  jobban érti a hujjongást, az ő szavára egy pici, piros pont kezd imbolyognia  vízen, egyre közeleg, az evező csapja a vizet. Beszállunk és visszaindul velünk a rozzant csónak. Kissé inog. Alattunk nagyságosan hömpölyög a szőke, zavaros, tíz méter mély Halál.

Halkan beszélünk és arra fordul a szónk, hogy milyen szép: a Tejút, mint az Úristen hatalmas parittyaszerszáma, fekszik el az égen...

– Nemrégen még a csanádi falvakból jöttek a hírek az ördöngösök garázdálkodásáról. Két hónappal ezelőtt Kunszentmiklóson vertek véresre egy „apostol”-t. Most pedig a mindszenti tanyákat lepték el és itt pusztítanak.

A tanító úr mondja ezeket: – Különös apostolaik vannak, akik éjjel járják a tanyákat. Éjféltájt beállítanak valahová, megtámaszkodnak az ajtófélfában és beszélgetni kezdenek. Ha a házigazda eléjük tesz enni-innivalót, nem fogadják el. Beszélnek arról, hogy az élet értelme a szenvedés, mert a szenvedés megbékít önmagunkkal és a világgal. Csinálnunk kell magunknak szenvedést, hogy minél jobban megüdvözöljünk. Azt is mondják, hogy bennünk van az ördög. Az ördögöt pedig csak kampózás által lehet elriasztani magunktól.

Tóth Gergely tanyája a főhadiszállás, afelé tartunk.

– Őrült szertartásokat végeznek éjjelente. Nemrégiben egyik hívük, Bartha Ferenc istvánhegyesi gazdálkodó belehalt a szertartásaik által kapott vérmérgezésbe.

– Akit felavatnak, az többé hallgatag, mint a sír. Azért nehéz nyomozni utánuk, mert senki sem vallja be, hogy közéjük való, pedig minden második tanyában van, aki csatlakozott hozzájuk.

Meg-megbukunk a rögös úton. Az ütlési elágazásánál utolérünk egy feketeruhás alakot. Lassan cammog előre.

– Ez az, Sámuel apostol – súgja a tanító úr.

Követjük a lépteit és rövidesen befordulunk Tóth Gergely dűlőjén. Tisztes távolban megállunk, majd mikor meggyőződünk arról, hogy veszély nem fenyeget, a góré mellett elhúzódunk a pajtától. Kutya sehol sem vakkan. Ilyenkor az ólba láncolják a kutyákat.

A pajtában körülbelül negyvenen vannak már, férfiak és asszonyok. Csüggedtszeműek mind. Hallgatás jár köztük. A pádimentom pelyvával van felszórva és a gerendáról rozsdás dróton függ a petróleumlámpa.

Sámuel apostol belép, hívei utat nyitnak és ő középre megyen. Áll lehajtott fejjel. Állnak valamennyien. Azután az apostol elővesz egy zöld füzetet, a tanító úr mondja, hogy az „Új hatalmasság bibliája” ez, majd érces hangon beszéli a felolvasott szöveget:

– „Azokat pedig, akik uralkodnak fölöttetek, törüljétek el a föld színéről...”

Becsukja a füzetet, elteszi a belső zsebbe. Helyette elővesz egy hosszú drótdarabot, amelynek visszakunkorodó kampó van a végén. És valami különös hangon  búgni, énekelni kezd. Hol mély, hol magas hang jön ki a tortán, mozgásba hozza az egész testét, lassan táncolni kezd és tüzes extázisban felemeli a drótot, belevág a jobb combjába egyszer, kétszer, háromszor...

A többiek is mocorognak és énekelnek nem evilági hangon. Az apostol továbbadja a drótkampót s hozzá legközelebb állónak, az is belevág a combjába. Kifröccsen a vére a pelyvára.

(1938. szeptember 11., 17. oldal)

Kell-e nekünk angolna?

Mende-mondák és való tények a balatoni angolnatelepítésről

A szántódi révnél a fiatal horgász megrántotta a zsinórt és érezte, szép nagy példány akadt a horgára. Amíg a halat fárasztva, lassan húzta ki a partra, összeverődtek körülötte a kempingezők. Néhányan 10-20 forintokat lobogtattak a kezükben, előre le akarták foglalni az ígéretes zsákmányt. Aztán a fiú kiemelte a halat a vízből és a kíváncsiskodók ijedten hátraugrottak. A fiú is megdöbbenve tartotta a levegőben a 45-50 centiméteres kígyóformát. Meg akarta fogni, de az akkorát csapott a farkával, hogy elengedte.
– Angolna! – mondta egy éltesebb férfi.

Ez némi bátorságot adott a fiatal horgásznak és elkapta a különös hal fejét, hogy levegye a horogról. Abban a pillanatban a hal megdobta magát és rátekeredett a fiú karjára. Az pedig a botot eldobva, mint valami rusnya állatot csapta földhöz a halat. Bicskát vett elő, elvágta a zsinórt és megkönnyebbüléssel nézte, hogyan tekerődzik vissza az angolna a vízbe, szájában a horoggal.

Rendkívüli esemény volt ez a nyár végi napsütésben fürdő balatoni partszakaszon. A szemtanúk és a kíváncsiskodók között élénk eszmecserét indított meg.
– Azt mondják, ötéves korában, amikor ivarérett lesz, elindul vissza a tenger felé. Ha a folyót bezárják előtte, akkor réteken keresztül, keskeny patakokban is eljut a több kilométerre levő nagyobb vizekhez. Éjszaka kijön vadászni a partra is. Nem tudom, mit szólnak majd a kempingezők, ha megjelenik a sátrukban.
– A vére meg mérges. Ha valakinek nyílt sebébe vagy szemébe kerül az angolna nyers vére, könnyen végzetes lehet a számára.
– Állítólag nagyon szereti az ikrát és tavaszai felfalja a nemes halaink összes petéjét.

A hallgatóság néhány tagja mosolyogva hallgatta az eszmecserét. A többség komolyságából, feszült érdeklődéséből azonban azt lehetett kivenni, hogy nem kételkednek abban, amit hallottak. Néhányan fel is vetették: helyes volt-e a Balatonba telepíteni?
– Évszázados babonák ezek, amelyeket a tudományos kutatás már rég megcáfolt – mondja Ribiánszky Miklós, az Országos Halászati Felügyelőség igazgatója.

Babonák, de még „élő babonák”. Abból erednek, hogy az angolnáknak különleges az életmódjuk, amelyet egészen a századfordulóig titokzatos homály borított. Brehm is ezt írja róluk: „A halak között csak igen kevés akad, amely annyira magáravonta volna a figyelmet, s olyan sok mendemondára és komoly tudományos vizsgálatra adott volna alkalmat, mint a síkos angolna.”

– Az angolna vándorol, de mindig csak vízben. S hogy a vándorlási ösztöne ivarérett korában fellép, ez a mi szerencsénk. Az angolnafogás ugyanis éppen ezen alapszik – mondja Ribiánszky Miklós.

A Velencei-tavon már épül egy ilyen csapda, a siófoki mólóhoz pedig most tervezik, ősszel a tenger felé induló angolnák besétálnak a csapdába, ahonnan csak ki kell emelni őket. Halászati tökéletes technológiájának a megteremtése érdekében Elek László balatoni főhalász például két hétig tanulmányozta az NDK-ban az angolna visszafogás módszereit.

„Az angolnának még egy tulajdonságáról kell megemlékezni – írja Brehm –, s ez az, hogy vére mérges, ichtyo-toxin van benne. Ha a kutya nyakütőerébe félgrammnyi angolnavérsavót befecskendeznek, a halál pár perc múlva bekövetkezik. A melegítés 58 foknál azonban már felbontja a mérget és így a sütött vagy főzött hal veszély nélkül fogyasztható.” Ennek téves értelmezéséből ered, hogy az angolna mérges. Mert ahogy az angolna vére toxikus, éppúgy toxikus például a szarvasmarha vére is. Az emberi vércsoportok között is éppen ez okból kell különbséget tenni. Arról még soha nem hallottam, hogy valakinek is baja lett volna az angolna fogyasztásától. Ellenkezőleg, számos külföldi országban igen ízletes, tápláló húsa miatt a legkeresettebb nemes hal.

Az angolna ragadozó. Édes vizekben a fenékhal módjára él. Szereti az ikrát, de nemcsak azt eszi. Fő táplálékai: vízibolhák, csigák, rákok, rovarlárvák, apró halak és ikrák. Semmivel sem veszélyesebb a többi nemeshalra, mint más ragadozó, például a harcsa vagy a csuka. Nincs olyan betegsége, amely veszélyeztetné a többi halfajtát. Mivel tavakban csak betelepítéssel tenyészthető, állományát pontosan szabályozni lehet.

Nemcsak laikusok, de szakemberek körében is felvetődik az a kérdés, vajon érdemes-e angolnával foglalkozni, kifizetődik-e a telepítése?

– Először is szólni kell arról, hogy számos európai ország nagy erőfeszítéseket tesz az angolna tenyésztés fokozására. A külföldi piacon háromszor-négyszer drágább, mint a ponty. Két évvel ezelőtt például az NDK halfogásában 12 százalékos volt az angolna részesedése, ugyanakkor magas értékesítési ára miatt az összjövedelemben 38 százalékkal szerepelt. Lengyelországban a felszabadulás után kezdték el az angolna telepítését és 1963-ban már több mint másfél millió dollárt kaptak érte a nyugati piacokon.

Hazánkban angolnával 1961-ben végeztek próba telepítést a Balatonban. A kihelyezett angolnák fejlődése meglepően jó volt, ezért 1963-tól nagyobb mérvű rendszeres telepítésbe kezdtek. A számítások szerint 1967-től kezdve az „angolnatermés” fedezi a telepítés költségeit és egyre több kemény valutát hoz. A jelenlegi évi 4-5000 kilogrammos angolnafogás 1970-re háromszázezer kilóra nő. Ettől kezdve – ha rendszeresen telepítjük az angolnát a Balatonba – annyi hasznot hoz, mint a jelenlegi összes halexportunk.

– Mint minden új dolognak az angolnatenyésztésnek is vannak nálunk ellenzői, hallatszanak intrikák – mondja Ribiánszky Miklós. – A kezdeti telepítések azonban már ez évben kisebb fogásokat lehetővé tesznek. És ahogy évről évre javulnak az eredmények, úgy halkulnak majd el ezek a hangok.

Keserű Ernő (1965. szeptember 11., 5. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!