Forradalmár taxisoktól tarthattak a budapesti utasok

77 éves a Magyar Nemzet – új rovatunkban legendás idők lapszámaiból idézünk.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

Szürketaxi vagy kéktaxi

Szociális érzékű emberben, valahányszor taxiba ül, mindig perlekedik egymással a lelkiismeret és a kényelemszeretet.

A társadalmi lelkiismeret azt prédikálja, hogy egy-két pengőnkkel ne a szürketaxis nagyvállalatot támogassuk, , hanem a kéktaxit, amelynek kormánykerekénél a szegény kisember ül. Hiszen ennek a mi agyonbürokratizált, úgyszólván minden porcikájában felülről függő s nagy részében szervilis társadalmunknak arra kell törekednie, hogy minél jobban támogassa a kisegzisztenciákat.

Sajnos azonban amikor már-már intünk egy kéktaxinak, megszólal bennünk az önzés, amely azt mondja, hogy  a szürketaxi tisztább, a sofőrje udvariasabb, hiszen a nagyvállalat vasfegyelme még akkor is eltiporja a sofőrt, ha történetesen neki volt igaza szemben az ideges és pökhendi utassal. Ezenfelül – és sokaknál ez a döntő érv – a szürketaxi sofőrjét állítólag a legkisebb összeütközés miatt is már kiteszik az állásából, ő tehát óvatosabban hajt, mint az a kéktaxis, aki csak magának felel és akit a gyorsaságért járó borravaló jobban vonz. Ha pedig még hozzávesszük, hogy a közhit szerint a kéktaxik volánjánál több – mindegy, hogy milyen előjelű – forradalmár lelkületű ember ül, mint a jobban megregulázott szürketaxikban, megértjük, hogy a jobb közönség általában miért pártolja inkább a szürketaxikat.

– „Szocialista haladás”: rá sem lehetett ismerni a palóc falura
– Villamossal mentették a bírót Kispesten
– Így változtatta meg a zalaiak életét az olajkincs
– Cipőraktárnak használták a Budavári Palota épületeit
– Mindenkit megdöbbentett a gróf

A további bejegyzéseket itt olvashatja.

Ez természetesen circulus vitiosus. Ha a kéktaxisoknak jobban menne, nyilván ők sem a pillanatnyilag legdivatosabb forradalmi jelszavakkal tartanának s ha több utasuk volna, a kocsijukat is rendben tudnák tartani. Ezért üdvözöljük örömmel a hírt, hogy a kéktaxisok szövetségbe tömörülnek. Így remélhetőleg szerezhetnek hitelt, hogy új kocsikat vegyenek, megfegyelmezhetik egymást, hogy nagyobb rendet tartsanak és bebizonyíthatják, hogy – bármilyen nagy szükség legyen is néhány iparágban a nagykapitalizmus formációira – semmilyen iparág sem lehet egészséges a társadalom szempontjából, ha nem ad helyet és elég nagy kenyeret a kisembereknek. Mert ha az adópénztárnál szívesebben látjuk is a nagytőke tolakodását, a szavazóurnáknál megelégedett és másoktól nem függő kisembereket akarunk látni.

Ez a nagy társadalmi kérdés húzódik meg a szürketaxi és kéktaxi versenyében is.

(1938. szeptember 1., 11. oldal)

Nyár végi mérleg

Kevés meleg nap, a tavalyinál kevesebb strandoló

Meteorológusaink ugyan nem „üzenték” még meg, hogy véglegesen vége az idei nyárnak. Ebben az órában, amikor 1965 nyaráról mérleget készítünk – a nyár jellegzetes tüneteit véve alapul, tehát számolgatjuk, hogy hány meleg napunk volt és hányszor strandolhattunk, vagy kívántunk jeges üdítőitalt – éppen oszladoznak a  fejünk felől a több napos sötét felhők. Már néhány órás napsütésnek is örülhettünk ezen az augusztus végi napon. Az uszodában is csak a törzsvendégekkel találkoztunk. Zalában és a Balaton mentén már gyülekeznek a gólyák hosszú útjukra és gyakorlatoznak a fecskék szorgalmasan, cikázó nagy körökkel szelve a levegőt – mint a Madártani Intézet jelenti.

A nyár hivatalos mérlege a lehető legkedvezőtlenebb. Hány meleg nap volt ezen a nyáron? – kérdeztem meteorológus informátorunkat, aki térképeket teregetett az asztalra.

– Hány meleg napunk volt? Nyári napnak, mi, meteorológusok az olyan hőfokú napot tartjuk, amikor a hőmérő higanya eléri a 25 fokot, vagy efölé ugrik. Hőségnapnak nevezzük a 30 fok fölötti kánikulás meleg napokat. Hát ebből az idén júniusban, azaz meleg napból mindössze tizenegyet kaptunk, s talán mindenki jól emlékszik rá, hogy ez a hónap – amely egyébként a meteorológiai nyár kezdetének számít – csapadékosabb volt, mint sok évtized óta bármelyik év júniusa. A középhőmérséklet hazánk déli megyéiben 10–19–20 fok volt, másutt 18–19 fok, s jóval alatta maradt a sokévi átlagnak. A legtöbb esőt a Dunántúl kapta, sokkal többet, mint évtizedek óta bármikor. De nemcsak a Dunántúlon, Nógrádban és Borsodban is meghaladta az eső mennyisége a sokévi átlag kétszeresét. Budapesten 20 órával kevesebb napsütés volt, mint más esztendő júniusi napjain.

Cseppet sem vigasztaló július mérlege sem, hiszen a meteorológusok az igazi nagy nyári hónap, az aratás „hőséghónapjának” időjárásáról mindössze 17 nyári napot és három hőségnapot tartanak nyilván. Érdemes belepillantani az időjárási térkép adataiba, s akkor megállapíthatjuk, hogy Magyaróvárott 10, Keszthelyen – a Balaton-vidék egyik átlagban legkellemesebb hőmérsékletű városkájában – 10, Szentgotthárdon 10, Budapesten, Szolnokon, Miskolcon 11–11 nyári nap volt, Pécsett 14, Debrecenben, a hőség napjairól híres cívis városban 9, Békéscsabán 13, a Kékestetőn pedig – egy!

És most kezdjük a hőségnapok nyilvántartását visszájáról: a Kékestetőn nem volt egyetlen kánikulai nap sem júliusban, országszerte átlagban három hőségnap volt, s ezen a fronton Pécs tartja a rekordot öt kánikulai nappal.

De jól emlékszünk a júliusi zivatarokra, amelyek pedig legkevésbé fordulnak elő a meteorológusok történeti jegyzetei szerint – júliusban. Ez a hónap általában egyenletes meleg hónap, az idei zivatarok viszont azt eredményezték, hogy 1965. nyarának júliusa mindössze 20,8 fokos középhőmérsékletet tart nyilván a szokásos 32,2 fok helyett.

A budapesti strandolók sokszor szidták a felhőket és joggal, hiszen a meteorológiai adatok szerint 25 órával kevesebb volt a napsütés júliusban Budapesten, mint amennyi lenni szokott. Ezt a napsütést várták az árvíz napjaiban a gátak hősi védői, a védekezés irányítói. A számok beszélnek. Júliusban „normális nyarakon” 23 úgynevezett nyári napot és nyolc hőségnapot számláltak.

Ha az augusztus vége „be nem vág” grönlandi hidegével, viszonylag kevésbé panaszkodhattunk volna a meteorológiai nyár vége szép hónapjára. Hiszen augusztus 15-ig mérlegelve a történteket, sokkal több volt viszonylagosan a szép meleg nap, sőt a hőségnap is, mint az előző nyári hónapokban, mert augusztus 15-ig öt hőségnapot jegyzett fel az időjáráskutató. Akik augusztusban nyaraltak, általában nem is panaszkodhattak, mert volt napfény, volt meleg. De hát nem maradt volna hű önmagához az idei nyár, ha el nem rontja kedvünket, ha nem juttatja eszünkbe vénasszonyok közelítő nyarát, a szeptembert azzal a baljós szeles néhány nappal, amelynek mögéje nézhetünk.

A budapesti fürdők igazgatóságán ugyancsak kedvezőtlen mérleget tártak elénk. Két szám bizonyít döntő erővel. Tavaly a fürdők megnyitásától kezdve augusztus közepéig 2 millió 600 ezren látogatták a strandokat és uszodákat. És az idén ugyanabban az időszakban 1 milliárd 950 ezren. Sokáig zárva volt a Római-part, hetekig a Dagály-fürdő.

Most már csak a hagyományos nyár végében bízhatunk, amiről persze az időjáráskutatók távprognózisa ilyen-olyan biztatással nyilatkozik, a fürdőügyek intézői pedig reménykedve a nyár végi napsugárban, a meghosszabbított idegenforgalmi idényre alapítják reményüket.

Szabó József (1965. szeptember 1., 5. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!