Hihetetlen izgalmak közepette jutottak ki Alberték a vb-re

Az NDK-t kellett megverni az 1966-os futball-világbajnokságra való kijutáshoz a Népstadionban.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

Labdarúgóink a világbajnokság tizenhatos döntőjében

Az év legizgalmasabb mérkőzésén: Magyarország–NDK 3-2 (1-1)

Győzelmet, továbbjutást akart ünnepelni a magyar kö­zönség szombat délután. Ta­lán nem is volt olyan magyar szurkoló, aki ne reménykedett volna a sikerben. Voltak túl­zottan optimisták, akik sok gólos győzelmet vártak és vol­tak pesszimisták, akik ki­egyeztek volna a döntetlen­ben. Arra azonban még a bo­rúlátók sem számítottak, hogy ilyen nehéz lesz ez a mérkő­zés. Több olyan periódusa volt az összecsapásnak, ami­kor az NDK válogatottja előtt felcsillant a továbbjutás re­ménye, sőt meccslabdája is volt a német csapatnak. Vi­szont akadtak olyan részei is az összecsapásnak, amikor úgy tűnt, hogy megszületik a sok gólos magyar győzelem. De mindig hozott egy-egy várat­lan fordulatot a játék, szinte robbanásig nőtt a feszültség, amit csak a befejezés előtt szerzett győztes magyar gól oldott fel. Az utolsó percek­ben pedig már felcsattant a vastaps, a magyar közönség köszöntötte a labdarúgó-válogatottat, amely az esztendő legizgalmasabb csatájában ki­harcolta a részvétel jogát az angliai labdarúgó-világbajnok­ság tizenhatos döntőjében.

Rossz előjelekkel indult a nagy mérkőzés. Már péntek este kiderült, hogy Mészöly sérülése nem jött rendbe és emiatt át kell alakítani a vé­delmet. Baróti taktikai okok­ból nem hozta nyilvánosság­ra az összeállítás megváltozá­sát és ezért meglepetésként hatott, amikor a kezdés előtt, a Népstadionban bejelentet­ték, hogy Mátrai a középhát­véd, Novák pedig a balhát­véd.

Sós Károly is tartogatott meglepetést. A balfedezetnek jelölt Erler lett a balösszekötő, Stöcker és Vogel (sérülése miatt) kimaradt. Tehát így alakult a két csapat össze­állítása:

Magyarország: Gelei – No­vák, Mátrai, Ihász – Matesz, Sipos – Farkas, Bene, Albert, Rákosi, Fenyvesi.
NDK: Weigaaig – Frassdorf, Walter, Geissler – Mühlbacher, Pankau – Frenzel, Nöldner, P. Ducke, Erler, R. Ducke.
Játékvezető: Andziulis (Szov­jetunió).

Hangorkán fogadta a pályá­ra lépő csapatokat. A zsúfolá­sig telt lelátókon itt is, ott is német zászlók, transzparensek emelkedtek magasba: sok ez­ren jöttek Budapestre az NDK-ból, és érkeztek nézők Csehszlovákiából, Ausztriából, Jugoszláviából.

Olyan lendülettel, olyan öt­letes játékkal kezdett a ma­gyar válogatott, amilyent mindig szeretnénk látni lab­darúgóinktól. Húsz percen át a németek alig jutottak át a félvonalon. A magyar csa­tárok ekkor eldönthették vol­na a mérkőzést, az első ne­gyedórában akár három gólt is rúghattak volna. Mindjárt a második percben Albert ugrott ki Matesz labdájával, de mellé lőtt, Farkas beadását az utolsó pillanatban csípte el a német kapus, s aztán követ­kezett egy érvénytelen gól, Farkas beadott, Fenyvesi a hálóba vágta a labdát, a já­tékvezető a partjelző beintése után azonban kapukirúgást ítélt, mert a labda a beadás előtt elhagyta a játékteret. Később Bene jó helyzetben nem találta el a labdát, majd ugyancsak Bene Matesz be­adását 5 méterről kapásból a kapu fölé rúgta Pár perces német fölény kö­vetkezett ezután, de a magyar csapat újra magához ragadta a kezdeményezést.

Bár lényegesen jobban ját­szott ebben az időszakban a magyar csapat, mint ellenfele, mégis a németek szereztek gólt. Nöldner felhozta a labdát, a tizenhatos vonalnál Mátrai állt egyedül, s amikor kimoz­dult Nöldner felé, az összekötő Peter Duckéhez játszott, a középcsatár kiugrott és 7–8 mé­terről a hálóba vágta a labdát.

(– Előzőleg kitámadtam – mondta Sipos – és ezért maradt egyedül a középcsatár. Hibáztam a gólnál.) És majdnem még egy gólt kapott válogatottunk. Egy szabadrúgás után Peter Ducke három lépésről fejelhetett, de nem helyezte jól a labdát. Kri­tikus percek voltak ezek, nem tudni, mi történt volna két­gólos német vezetésnél. Sze­rencsére csapatunk egyenlíteni tudott. A 41. percben Farkas Benéhez játszott, az összekötő lövése kipattant a vetődő ka­pusról és a berohanó Rákosi a hálóba küldte a labdát. 1:1.

(– Láttam, hogy a kapus a rövid sarokra helyezkedik és ezért a másik oldalra lőttem – mondta Bene. – Elég erős volt a lövés és ezért pattant ki a labda, bár azt hiszem, Weigang is ludas a gólban.)

A második félidőben csak­nem ismét vezetéshez jutottak a németek. Frenzel labdáját Sipos Gelei mögött a gólvonal közvetlen közeléből rúgta ki. Kimaradt a németek helyzete, válogatottunk viszont végre vezetésre tett szert. A 8. perc­ben Albertét Mühlbacher fel­vágta, Novák 18 méterről lőtte a szabadrúgást. A kapus jobb­ra vetődött, a labda a bal sa­rokba vágódott (2:1).

(Novák: – A lövés pillana­tában szétugrott a sorfal. Nem láttam, hogy valaki hozzáért volna, eléggé csavartam a lab­dát. Mühlbacher: – Combomat érte a labda és ezen irányt változtatott.)

A németek nem adták fel a harcot. Hatalmas volt az iram, mindkét oldalon születhetett volna gól. A németek voltak szerencsésebbek. A 27. percben egy szögletrúgás után sokáig pattogott a labda a magyar tizenhatoson belül, s végül Peter Ducke kapásból a hálóba lőtt (2:2).

(Gelei a mérkőzés után Mát­raihoz: – Ugye, ha nem vető­döm, nincs gól. Mátrai: – Elrúghattam volna a labdát, érte is a combomat, de a rúgó moz­dulatot megállítottam, mert láttam, hogy a kapus vetődik.)

Következett a németek meccslabdája, sorozatos táma­dásaik után Peter Ducke a kaputól 14 méterre volt, ami­kor tisztán kapta a labdát. Lőtt, de Gelei ragyogó vető­déssel védett. A 34. percben eldőlt a továbbjutás sorsa. Albert megszerezte a labdát, átcselezte a védőket, Farkashoz játszott és a szélső a jobb felső sarokba lőtt (3:2).

(Rákosi Gyuszitól kaptam a labdát – mondta Albert. – Rámrohant a középhátvéd, csináltam egy lövőcselt, erre ő kimozdult, elhúztam a lab­dát, majd átemeltem a kifutó kapus felett is, láttam, hogy Farkas jobb helyzetben van és hozzá passzoltam. Farkas: – Ereztem, hogy megkapom a labdát, azért rohantam a ka­pu felé.)

A hátralevő 11 perc alatt a német csapatnak két gólt kellett volna rúgnia, hogy to­vábbjusson. Ez természetesen nem sikerülhetett, az utolsó percek ismét a magyar válo­gatotté voltak.

Filmoperatőrök, rádióripor­terek, újságírók, sportvezetők gyűrűjében csapzottan, izzadtan, de nagyon boldogan vo­nultak be a magyar játékosok öltözőjükbe. Az ilyen boldog pillanatokban alapos értéke­lésre természetesen még a szakvezetők sem vállalkoz­hattak.

– Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz – nyilatkozott Baróti Lajos –, de talán még a vártnál is nagyobb volt a küz­delem. Úgy érzem, rászolgál­tunk a győzelemre, csapatunk elszántan, szívvel, lélekkel küzdött és még a váratlan fordulatok után is újítani tu­dott. A német együttesnek a második félidőben volt egy remek periódusa, de a mér­kőzés nagyobb részében mi játszottunk jobban.

Barcs Sándor: – Nagy hát­rányt jelentett számunkra, hogy Mészöly sérülése miatt az utolsó pillanatban változ­tatni kellett a jól összeszokott védelmen. A küzdeni tudás azonban átsegítette csapatun­kat a nehézségeken.

Bozsik József: – Ha az első negyedóra nagyszerű lendüle­tét kihasználja csapatunk, sok­kal könnyebb lett volna a mérkőzés.

Mátrai Sándor: – Nem örül­tem a mérkőzés előtti esőnek, mert a csúszós talajon még könnyebben hibázhat egy hát­véd. És egy hiba két év mun­káját tehette volna tönkre.

Albert Flórián: – A mér­kőzés elején akár 3:0-ra is ve­zethettünk volna, mégis a né­metek szereztek gólt. Érthe­tő, hogy idegesen játszottunk, de mégis túljutottunk a kri­tikus perceken.

Az NDK öltözőjében nyu­godt volt a hangulat.

Sós Károly: Az NDK válo­gatottja nem okozott csalódást. Nem kis dolog két gólt rúgni a Népstadionban. Mi nem itt, Budapesten, hanem Lipcsében és Bécsben vesztettünk.

Günther Schneider, a német küldöttség egyik vezetője: – Kitűnően játszott csapatunk és ezért szomorú, hogy még ezzel a teljesítménnyel sem juthattunk tovább.

Peter Ducke: – Ha 2:2 után nem lövök azonnal, hanem higgadtabban kivárok, talán mi nyerjük a mérkőzést.

Kemény ellenfelet győzött le a magyar válogatott. A németek a mérkőzés utol­só szakaszáig kétessé tették a továbbjutás sorsát, s ekkor csak a nagy-nagy küzdeni akarás segített a magyar vá­logatottnak. Szép játékot nem igen láthatott a közönség, de annál magasabb hőfokú volt a küzdelem. Remek, izgalmas, változatos mérkőzést láthatott a Népstadion közönsége, illet­ve tíz- és tízmillió néző a te­levízió mellett.

Valamennyi játékosunk meg­érdemli az elismerést. Bár mindenki a legjobbat akarta, mégsem lehetett egyforma a játékosok teljesítménye. Gelei néhány veszélyes helyzetben tisztázott, de a második gólt elkerülhette volna. A véde­lemből Mátrai emelkedett ki. Szinte reménytelen helyzetek­ben is megszerezte a labdát. Nem lehet panasz Novákra sem. Ihász nem játszott jó formában. Matesz és Rákosi eleinte sokat vállalt magára, de később mindketten visszaestek. A csatársorból Far­kas teljesítménye emelkedett ki. Albert jól fogta össze a támadósort, ő készítette elő a harmadik gólt. Fenyvesi – különösen az első félidőben – a magyar együttes egyik leg­értékesebb tagja volt. Bene becsülettel küzdött, de ritkán sikerültek jól a megoldásai.

A német csapatból Mühlbacher, Nöldner és Peter Ducke teljesítménye emelke­dett ki. Andziulis játékvezető kitű­nően bíráskodott.

Zsolt Róbert (1965. október 10., 6. oldal)

1938-ban ezen a napon nem jelent meg a Magyar Nemzet.

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!