Még 280 olyan községet találtak, ahova nem vezetett út

12 000 négyzetkilométeren volt légvédelmi gyakorlat; 15 év alatt 1100 kilométernyi új út építésével számoltak.

MNO
2015. 12. 04. 22:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(1938. december 4., 23. oldal)

 

 

Készül az úthálózat 15 éves fejlesztési terve

Érdekes előadás hangzott el pénteken délután a Kossuth Klubban. Kozáry István dr., a KPM közúti főigazgatóságának vezetője, úthálózatunk korszerűsítéséről és fejlesztésétől adott tájékoztatást a nagy számban összegyűlt hallgatóságnak.

Az ország úthálózatának helyzetéi taglalva Kozáry István elmondotta, hogy hazánk jelenleg 30 000 kilométer hosszú úthálózattal rendelkezik. Ezek 44 százaléka pormentes, 28 százaléka portalanított, 23 százaléka vizes makadám és 5 százaléka kiépítetlen. Az útburkolatok kétharmad része mindössze 3-5 méter széles, tehát csak egy nyomtávolságú, ami akadályozza az előzést és sok baleseti veszélyt jelent. A közúti közlekedést nehezíti az a körülmény is, hogy több mint kétezer szintbeli vasúti keresztezés szeli át az utakat, tehát az úthálózat hosszát tekintve, átlag minden 14 kilométernél van egy vasúti keresztezés. 5680 hídon haladnak át útjaink, ezek közül 806 a kisebb teherbírású. Magyarországon még 280 olyan község van, amelyhez nincs út kiépítve, Ha ezeket is be akarnák kötni a közúti forgalomba, körülbelül 900 kilométer utat kellene megépíteni.

Magyarország úthálózata az ország területét véve alapul, európai viszonylatban, más országok úthálózati átlaga alatt van. A burkolatok minősége ugyancsak európai adatokkal összehasonlítva, közepesnek mondható.

A nagyarányú forgalomnövekedés az úthálózat fokozottabb fejlesztését igényli. Az előadó utalt a magyarországi úthálózat nemzetközi jelentőségére Is. Jelenleg csak a E 5, a Hegyeshalom–Budapest–Szeged, majd onnan Belgrád–Izkerendum felé vezető út minősül nemzetközinek. Javaslatot tettünk a Pozsonyból Mosonmagyaróváron át érkező E 15 és a Letenyén át a Balaton irányában, onnan Budapestre, majd Miskolc–Kassára vezető E 96 útvonal nemzetközi jellegének biztosítására. „E” utakká kellene minősíteni a hazánkon átvonuló két tranzverzális „T” utat is, amelyek közül az egyik Vácon, Parasapusztán át Szlovákiába, illetve Lengyelországba, a másik Nyíregyházán, Beregsurányon át a Szovjetunióba vezet.

Az úthálózat fejlesztés figyelembe veszi a járműállomány várható növekedését is. Az előzetes számítások szerint 1980-ra a személygépkocsik száma a jelenleginek a kilencszeresére, az autóbuszoké másfélszeresére, a tehergépkocsiké három és félszeresére, a motor-kerékpároké a jelenleginek másfélszeresére fog növekedni.

Rövidesen elkészül a közúti úthálózat fejlesztésének 15 éves távlati terve, amely ez idő alatt 1100 kilométernyi új út építésével számol.

G. J. (1965. december 4., 7. oldal)

 

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.