„Egyik oldal sem érez a sajátjának”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A közönség segítségével készítené el a kultikus Roncsfilm folytatását Szomjas György.

Ficsor Benedek
2016. 09. 30. 12:18

– A Gólya és a velnessz disznó nem kimondottan a Magyar Nemzeti Filmalap profilja – fogalmazott Szomjas György, így Andy Vajnáéknál nem is próbálkoztak. A filmalap kapcsán a rendező elmondta, a filmszövetség elnökeként az elmúlt években többször kifejtette a véleményét a filmtámogatási rendszerről, ehhez tartja magát ma is. – Vajna úr elég befolyásos embernek tűnik, így amíg ő a kormánybiztos, a magyar film jövője biztonságban lehet. Nem szerencsés ugyanakkor, ha egy rendszer egyablakos, ha kizárólag egy helyre lehet pályázni. De ez egy bonyolult kérdés, a kultúrpolitika mélyrétegéig vezet, oda pedig most nem szívesen mennék le – mondta, majd hozzátette, a rendszer problémái ellenére ő maga is pályázott már a filmalaphoz.

– A Roncsfilm epizódjaiban a rendszerváltás utáni időszak zavarodottsága jelent meg – fejtette ki a rendező. – Az emberek egymásnak mentek, kést szúrtak egymás oldalába, a szabadság hirtelen mámora mindenkit összezavart. Erre utalt a film egyik mottója is: „mi van, ha győztünk?” Ma már más a helyzet. Úgy érzem, mostanra bekeményedtek a dolgok. Mindenki a másikat hibáztatja a saját bajáért, mindenki a felelősöket keresi. És ha úgy érzik, megtalálták, be is vágnak neki egyet. Persze a teóriájuk legtöbbször hamis, de a csapás az már valódi.

Ahogy napjaink politikai megosztottsága is felettébb valódi. – Büszkén mondhatom, hogy engem egyik oldal sem érez sajátjának – hangsúlyozta Szomjas György. – Valahol középen tántorgok. 1969-ben léptem be a Balázs Béla Stúdióba, azóta egyeztetőember vagyok a filmszakmán belül. Az a dolgom, hogy a különböző oldalakat egyben tartsam, hogy amennyire lehetséges, kizárjam a politikát, és ne engedjem egymásnak feszülni a kollégákat. Ez többé-kevésbé sikerült is: filmszövetség a mai napig csak egy van, nem darabolódott fel a politikai szimpátiák mentén.

Ennek ellenére a magyar film szebb napokat is látott már, hiszen a közönség mostanában jobbára elkerüli a hazai alkotásokat. Szomjas György a sikertelenség kapcsán kifejtette, régen sokkal kisebb volt a választék, és volt egy hatalmas filmes boom. – Amikor a hatvanas években elhatároztam, hogy rendező leszek, a magyar film a csúcson volt, és ott is maradt még jó néhány évig. Hogy onnan hogyan jutottunk idáig, és hogy lehetne jobb a helyzet? Ez megint a kultúrpolitika területére vezetne. Az azonban biztos, hogy a hagyományos nagyjátékfilmek népszerűsége világszerte visszaesett. A szellemi energiákat is máshová összpontosítják: most a sorozatok mennek nagyon. Az embereknek nincs türelmük végigülni másfél órát. De én ettől még hiszek a játékfilmben. Jó, ha egy történetnek van eleje és vége: mint egy szárítókötélnek, amit erősen ki kell feszíteni, hogy aztán ráakaszthassuk az alsógatyákat.

A Roncsfilm mellett Szomjas leghíresebb alkotásai a betyárfilmek, a Talpuk alatt fütyül a szél és a Rosszemberek. – A betyár alakja azért ragadott meg annyira, mert keveredik benne a nagyság és a szerencsétlenség, a hősiesség és a gonoszság. Az egész történelmünkre így kéne tekintenünk: egyszerre látni a fényt és a sötétséget.

Bár mindkét mű kultikus lett, a keleti westernfilm, vagyis az eastern hagyományát itthon nem nagyon folytatta senki. – Nálunk sajnos nincs lehetőség rá, hogy annyira kifusson egy műfaj, mint Amerikában a western – mondta el erről a rendező. – Másrészt a betyárokhoz szív kell. Ahhoz, hogy az ember a témából kihozzon valamit, kell egyfajta érzelmi azonosulás.

Szomjas György nem szakadt el a betyároktól. A Nemzeti Színházban éppen a Betyárjáték című zenés játékot próbálják Ferenczi Györggyel és a Rackajammel. És Savanyú Jóska történetéből is szeretne filmet készíteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.