– A Gólya és a velnessz disznó nem kimondottan a Magyar Nemzeti Filmalap profilja – fogalmazott Szomjas György, így Andy Vajnáéknál nem is próbálkoztak. A filmalap kapcsán a rendező elmondta, a filmszövetség elnökeként az elmúlt években többször kifejtette a véleményét a filmtámogatási rendszerről, ehhez tartja magát ma is. – Vajna úr elég befolyásos embernek tűnik, így amíg ő a kormánybiztos, a magyar film jövője biztonságban lehet. Nem szerencsés ugyanakkor, ha egy rendszer egyablakos, ha kizárólag egy helyre lehet pályázni. De ez egy bonyolult kérdés, a kultúrpolitika mélyrétegéig vezet, oda pedig most nem szívesen mennék le – mondta, majd hozzátette, a rendszer problémái ellenére ő maga is pályázott már a filmalaphoz.
– A Roncsfilm epizódjaiban a rendszerváltás utáni időszak zavarodottsága jelent meg – fejtette ki a rendező. – Az emberek egymásnak mentek, kést szúrtak egymás oldalába, a szabadság hirtelen mámora mindenkit összezavart. Erre utalt a film egyik mottója is: „mi van, ha győztünk?” Ma már más a helyzet. Úgy érzem, mostanra bekeményedtek a dolgok. Mindenki a másikat hibáztatja a saját bajáért, mindenki a felelősöket keresi. És ha úgy érzik, megtalálták, be is vágnak neki egyet. Persze a teóriájuk legtöbbször hamis, de a csapás az már valódi.
Ahogy napjaink politikai megosztottsága is felettébb valódi. – Büszkén mondhatom, hogy engem egyik oldal sem érez sajátjának – hangsúlyozta Szomjas György. – Valahol középen tántorgok. 1969-ben léptem be a Balázs Béla Stúdióba, azóta egyeztetőember vagyok a filmszakmán belül. Az a dolgom, hogy a különböző oldalakat egyben tartsam, hogy amennyire lehetséges, kizárjam a politikát, és ne engedjem egymásnak feszülni a kollégákat. Ez többé-kevésbé sikerült is: filmszövetség a mai napig csak egy van, nem darabolódott fel a politikai szimpátiák mentén.
Ennek ellenére a magyar film szebb napokat is látott már, hiszen a közönség mostanában jobbára elkerüli a hazai alkotásokat. Szomjas György a sikertelenség kapcsán kifejtette, régen sokkal kisebb volt a választék, és volt egy hatalmas filmes boom. – Amikor a hatvanas években elhatároztam, hogy rendező leszek, a magyar film a csúcson volt, és ott is maradt még jó néhány évig. Hogy onnan hogyan jutottunk idáig, és hogy lehetne jobb a helyzet? Ez megint a kultúrpolitika területére vezetne. Az azonban biztos, hogy a hagyományos nagyjátékfilmek népszerűsége világszerte visszaesett. A szellemi energiákat is máshová összpontosítják: most a sorozatok mennek nagyon. Az embereknek nincs türelmük végigülni másfél órát. De én ettől még hiszek a játékfilmben. Jó, ha egy történetnek van eleje és vége: mint egy szárítókötélnek, amit erősen ki kell feszíteni, hogy aztán ráakaszthassuk az alsógatyákat.
