„Szeretünk, ISIS!” – balhéra ébredt Marseille

Csütörtök éjjel az angol labdarúgó-válogatott szurkolói helyi futballhuligánokkal csaptak össze.

BuL
2016. 06. 10. 6:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Angol és orosz szurkolók csaptak össze csütörtökön éjszaka Marseille-ben, a rendőrség könnygáz bevetésével tudott rendet tenni.

Szemtanúk szerint a botrány a dél-francia város régi kikötőnegyedének egyik bárja előtt történt, s a készenléti rendőrök hamar véget vetettek a mintegy 200 huligán verekedésének. A helyszínre éjfél után érkeztek ki a mentők, ugyanakkor a rendőrség sérültekről nem tett említést, csak annyit közölt, hogy két embert vett őrizetbe.

Az angol szurkolók az 1998-as világbajnokság alatt is összecsaptak Marseille-ben a helyi kemény fiúkkal. Akkor több mint száz embert tartóztattak le.

Az Express.co.uk által megszólaltatott helyi lakos, a 26 éves Nicolas szerint az angol drukkerek elkezdték skandálni, hogy „ISIS, hol vagytok?”, a balhé ezután tört ki. Más szem- és fültanúk szerint a „Szeretünk, ISIS, szeretünk” rigmus is felhangzott az angolok sör áztatta torkából.

„Egy angol szurkoló sem tett semmi rosszat. Néhányan közülünk többet ittak a kelleténél, mindössze ennyi történt. Aztán egyszer csak megjelent egy francia banda, és megtámadtak minket, dobáltak felénk mindenfélét. Meg kellett védenünk magunkat, végül megjelentek a rendőrök is” – mondta egy Simon nevű, leedsi illetőségű angol szurkoló.

Marseille-ben a magyar válogatott is játszik mérkőzést az Eb-n, június 18-án, Izland ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.