Jönnek a kínai „újgazdagok”

A kínai lakosság egyötöde, mintegy 280 millió ember tartozik majd a tehetősek csoportjához 2020-ban - jósolja a Boston Consulting Group.

WL
2012. 11. 15. 16:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetközi tanácsadó cég számításai szerint a 280 millió tehetős kínai évente 3,1 ezer milliárd dollár vásárlóerővel rendelkezik majd, ami a világ összes fogyasztásának 5 százalékát adja. A BCG az évi 20 ezer és egymillió dollár közötti rendelkezésre álló jövedelemmel rendelkezőket tekinti tehetősnek, és az elemzés elkészítésekor a vásárlóerő-paritásbeli különbségeket is figyelembe vette. Jelenleg 120 millióan számítanak tehetősnek a kelet-ázsiai országban, ez a lakosság 12 százaléka.

A becslések szerint az évtized végére a kínai fogyasztás a japán emberek 2020-as fogyasztását közelíti majd, 28 százalékkal haladja meg Németországét, és csaknem háromszorosa lesz Dél-Koreáénak.

 

A BCG azt is megjegyzi: az „újgazdagok” klubjának háromnegyede nem a nagyvárosokból, hanem a közepes méretű városokból kerül majd ki, s a mostaninál jóval többen fognak az interneten vásárolni. A becslések szerint Kínában az évtized közepére az e-kereskedelem teljes kereskedelemben való aránya a jelenlegi 18-ról 40 százalékra nő majd. A kínai vásárlóerőt kihasználni igyekvő vállalatoknak ezekhez a változásokhoz való alkalmazkodást már most el kell kezdeniük, ha sikert akarnak elérni a piacon – írják a BCG szakemberei. A cégeknek az úgynevezett cukorgeneráció tagjai, vagyis a már most is tehetősnek számítók gyermekeinek kiszolgálására is fel kell készülniük, a jelenlegi 10-ről ugyanis 30 százalékra nő majd ezek aránya a tehetőseken belül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.