Magyarország stabil

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról a magyar államadós-osztályzat kilátását a Moody’s Investors Service.

MNO
2014. 11. 08. 7:21

A Moody’s Investors Service londoni elemzői a következő három évre is hozzávetőleg 2,2 százalékos átlagos évi növekedési ütemeket várnak Magyarországon. Jóllehet ez még mindig alacsony például a lengyel, a szlovák és a cseh gazdaság várható növekedéséhez mérve, Magyarország azonban valószínűleg képes lesz ellensúlyozni az EU-gazdaság lassulásából, valamint az orosz-ukrán konfliktusból eredő kockázatokat, azzal, hogy a hangsúlyt áthelyezi a hazai keresletre, ellentételezve a gyengülő külső keresletet – áll a Moody’s elemzésében.

A hitelminősítő szerint mindemellett a négy és fél évig tartó negatív beruházási pálya is megfordult, és e fordulat most már tartósnak tűnik az alacsony kamatszinttel jellemzett környezet és a jegybank növekedési hitelprogramja eredményeként.

A kilátás stabilra javításának másik fő tényezője a Moody’s szerint a magyar kormány elkötelezett törekvése arra, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány ne lépje túl a 3 százalékot. A cég szerint a szeptemberig mutatott költségvetési teljesítmény alapján tartható az idei évre kitűzött 2,9 százalékos hiánycél az ESA2010-es szabvánnyal számolva.

A Moody’s várakozása szerint a GDP-arányos adósságráta 2014-ben és 2015-ben 77 százalék körül lehet, és középtávon – az egészségesebb növekedés és a mérsékelt deficitek eredményeként – csökkenésnek indulhat, jóllehet csak nagyon fokozatos ütemben.

Az adósságráta mindazonáltal továbbra is ki van téve az árfolyamkilengések hatásainak, tekintettel arra, hogy a teljes adósságállomány mintegy 40 százaléka devizaalapú. A kedvezőtlen devizaárfolyam-mozgásokból eredő adósságráta-kockázatok azonban valószínűleg fokozatosan enyhülni fognak, ahogy a kormány az idén bejelentett tervek alapján egyre inkább áthelyezi a hangsúlyt a hazai tőkepiaci hitelfelvételekre – áll a Moody’s elemzésében.

A kilátásjavítás harmadik fő tényezője a hitelminősítő szerint az, hogy a magyar gazdaság immár rugalmasabban képes reagálni a külső sokkokra. Ez tette lehetővé azt is, hogy a magyar gazdaság át tudta vészelni az amerikai monetáris politika normalizálási folyamatának tavaly év végi kezdetét kísérő piaci felfordulást - hangsúlyozzák a Moody’s londoni elemzői.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.