ahol július végétől szinte teljes kapacitáson futnak az egyes turisztikai térségek. – Többször elhangzott az elmúlt időszakban, hogy ennyi embert nagyon régen láttak a Balaton partján vagy a fürdővárosokban, illetve korábban kevésbé látogatott vízpartokon is.
A Digitális Turizmus Zrt. vezérigazgatója ugyanakkor azt is megemlítette, hogy a megszokottnál fokozottabb utószezoni kereslet és a kapacitáson felül kiszolgált embertömeg a kevésbé felkészült élményhelyeken hátrányt is hozhat, ezért egy jól tervezett, több irányú, gyors reakciókra képes ökoszisztémát kell kialakítani az ágazatban, még az őszi szezon beköszönte előtt.

– A legtöbb vállalkozás így is óriási kockázatokat vállalt a túlélés érdekében. Ha a határokon belül marad a turizmus az év hátralévő részében, akkor a szüreti időszakban, az őszi hétvégéken vagy akár adventkor a többletkereslet ismét előidézheti a nyáron helyenként megtapasztalt minőség- és kapacitásbeli problémákat. Erre érdemes mielőbb felkészülniük a szolgáltatóknak, mivel térségenként versenyelőnyt jelenthet az alkalmazkodó közeg – tette hozzá a zrt. vezérigazgatója.
Fontos a vendég véleménye
Annak kapcsán, hogy kik lehetnek a helyzet nyertesei az előttünk álló időszakban, a digitális szakértő közölte: még sosem voltak ilyen fontosak az interneten elérhető felhasználói vélemények egy-egy vendéglátó- vagy szálláshelyről, utazási élménypontról. Mint mondta, a vállalkozók mellett a vendégek is teljesen új helyzettel találkozhatnak ősszel, amikor például a kedvenc éttermükben kell órákat várniuk a megszokottól eltérő működésben, vagy éppen a bejáratott szálláshelyen nincsen elérhető szabad szoba, legfeljebb többszörös áron.

MTI Fotó: Balázs Attila
– A belföldi kínálatban olyan dinamikák uralkodnak, melyekre a piaci szereplők nem tudtak teljeskörűen, időben felkészülni az első járványhullám után, ezért a jó példák mellett olyan helyzetekkel is találkoztak a turisták a nyáron, amelyek már rövid távon rombolják a fogyasztók bizalmát. Vegyük észre: az egészségbiztonsági veszélyhelyzetben egy bizalmi válság is kialakult az átlagturistákban, ezt helyre kell segíteni – jelentette ki Rasztovits Dávid, aki szerint megfelelő válasz lehet, ha a szolgáltatások színvonalát egységesen tovább fejlesztik, az országban bővül és korszerűsödik a turisztikai kínálat, de főleg minden pillanatban a vásárlói elégedettség diktálja annak alakulását.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!