– jelentette ki Guller Zoltán.
Sikereket hoz Széchenyi
A podcastban szó esik még a nullaszázalékos kamatozású Széchenyi Turisztikai Kártya programról, illetve a Szép kártyáról, amely ismét bizonyított, miközben 2011 óta a belföldi turizmus motorja.
Önmagáért beszél, hogy a covid évének első kilenc hónapjában a munkáltatói feltöltések és a költések aránya is meghaladta a tavalyi azonos időszakban jegyzett adatokat, a felhasználások forintosított mértéke harminc százalékkal bővült.
– Ismét beváltotta a hozzá fűzött reményeket a Szép-kártya, aminél kedvezőbb módon ma nem lehet juttatást adni a munkavállalóknak, ráadásul minden elköltött forint a turisztikai vállalkozásokat segíti. A magyar turizmusba nagyjából 200 milliárd forint tud visszajutni a pihenőkártyákkal igénybe vett szolgáltatásokkal, mint a vendéglátás, a szálláshely-szolgáltatás, az attrakciók és az élmények
– mondta Guller Zoltán.
A Széchenyi-kártya program turisztikai lába kapcsán kiemelte, hogy nagyon fontos szempont: a hitelprogram teljesen nullaszázalékos és szabadon felhasználható, ezért érdemes megfontolni a program igénybevételét minden érintettnek.

Eddig közel hárommilliárd forintnyi kérelmet fogadtak be, igénylőnként átlagosan 38 millió forintos pályázattal – jelezte a vezérigazgató.
Mint mondta, hatvan százalékban mikro- és kisvállalkozások fordultak hitelért a Széchenyi-kártya programot kezelő KAVOSZ-hoz. Újdonságként megemlítette, hogy október 22-től a taxisok és a kisbuszos személyszállítók is részesülhetnek a kedvezményes lehetőségből.
Guller Zoltán beszámolt a Tourinform-irodák felújítását, korszerűsítését célzó pályázat eredményeiről is, továbbá a Kisfaludy Strandfejlesztési Konstrukció IV. üteméről, amely szeptember végén zárult.
Ismertette: a Tourinformokra a 450 millió forint keretösszegű pályázaton 22 vidéki iroda megújulását támogatta az MTÜ, ami a Tourinform-hálózat húsz százalékát fedi le.
A strandok kapcsán pedig elhangzott, hogy a 2017-ben indult, eddig közel kétszáz belföldi fürdőhely felújítását támogató kormányzati program célja az, hogy idővel valamennyi magyarországi strand megújuljon, európai színvonalúvá váljon. Az eddig nyertes önkormányzatok még az idei év végéig hozzájutnak a megítélt támogatásokhoz, hogy minél hamarabb el tudjanak készülni a szükséges beruházásokkal – fűzte hozzá az MTÜ vezérigazgatója.
A kormányfő nem javasol külföldi síelést
Nehéz őszre és talán még nehezebb télre számít a koronavírus-járvány miatt Orbán Viktor. A miniszterelnök a brüsszeli európai uniós csúcstalálkozón készült Facebook-videóüzenetben többek között arról beszélt, hogy közeleg a síszezon, mindenki tervezi a téli vakációját. Ez azonban a kormányfő szerint megfontolást érdemel. – Csütörtök este részletesen megismerve az európai helyzetet azt javaslom, ne tervezzenek a közelgő síszezonban külföldi utazásokat az emberek – fogalmazott.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!