Gyötrelmes évként könyveli el az ideit a szerdán másodszor is leállásra kényszerült vendéglátóipar, mivel főleg a fővárosi cégek egy részét mostanra csődközelbe sodorta a vírushelyzet miatt krónikussá vált vendéghiány. A második járványhullám mélyén a harmincnapos bezáráson túli kilátások sem jósolhatók meg, így az üzletek körül a máskor telt házas év végi ünnepekre várhatóan tovább szorul a válságsatu.

Ahogy tavasszal, a helyben fogyasztás ismételt felfüggesztésével bezuhant az éttermek, kifőzdék, pizzériák, büfék, gyorsétkezdék eddig is szerény forgalma, ami leginkább
azért sokkoló, mert többen csak mostanáig tudták kihúzni a tartalékokból, de azzal számoltak, hogy őszre, télre visszatérhet a külföldi turisták egy része.
A vendégfüggő területet azonban ismét csapás érte, ami miatt még inkább elbizonytalanodott a munkavállalók helyzete, mivel bevétel nélkül a legtöbb étteremnek nincs már miből megtartani őket. A bomba ketyegni kezdett a korlátozások bejelentésekor, amikor egyébként többen a hónapokra történő teljes szüneteltetésről döntöttek.
Csak a rendelés maradt
A kisebb arányban nyitva maradt éttermek pedig egyfajta orosz rulettbe kezdtek: úgy néz ki, hogy
az elkövetkező hetekben és az ünnepek alatt is legfeljebb a telefonon, interneten érkezett ételrendelésekkel számolhatnak,
ami a házhoz szállításokkal a legjobb esetben is a korábbi rekordbevételek töredékét jelentheti, viszont a túlélésben segíthet.
Tavasszal már több belvárosi helyen bevált a kormány által nyitva hagyott házhoz szállítás, elvitel lehetősége, ugyanakkor versenyelőnybe került a váratlan támadt újszerű helyzetben az a vendéglátóhely, amelyiknek volt már gyakorlata a kiszállításban, és nem zöldfülű túlélőként került bele.
Lehúzták a hasznot
Iparági érintettek már az első körben jelezték, hogy a vámszedők megjelentek. Több olyan üzlet volt, amelyik saját infrastruktúra híján külsős szállítót bízott meg a rövid felkészülési idő alatt a rendelések kiszállítására, ám
az alvállalkozók egy része, kihasználva a helyzetet, inkább nyerészkedett a túlélésért küzdő cégeken.
A piacon köztudott volt, hogy a hiénák irreálisan magas, 30-40 százaléknyi jutalékot vontak le a kiszállított menükből befolyt bevételekből, rögtön a fuvar után, az éttermes felé pedig már a csökkentett összeggel számoltak el.

Ez sokaknak veszteségessé tette a túlélésért vívott küzdelmeket. Ezért a kijárási korlátozások újabb szakaszának kezdetén a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, továbbá a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Vendéglátó és Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetsége közös levélben fordult a kormányhoz.