Kedvező hírt kaptak a nyugdíjasok

Egy összegben, a novemberi kiutalással kapják meg a nyugdíjasok az inflációkövető nyugdíjkorrekciót, mivel a legfrissebb inflációs adat magasabb, mint az éves nyugdíjemelés mértéke volt. Emellett ekkor érkezik majd meg minden idők legmagasabb nyugdíjprémiumja is, így egyes esetekben akár a megszokott összeg csaknem kétszerese érkezhet a számlákra.

Magyar Nemzet
Forrás: Világgazdaság2021. 09. 08. 16:15
Parrag Zoltán
Négy óra alatt a címzetthez érkezhet az akár többoldalas dokumentum Fotó: MTI/Mónus Márton
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jár az inflációkövető nyugdíjkorrekció a nyugdíjasoknak – írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal ma napvilágot látott inflációs adatai alapján. A számok azt mutatják, hogy az idei első nyolc hónapban az infláció mértéke 4,3 százalék volt, míg korábban 4,2 százalékkal számoltak a szakértők.

A friss adat 0,7 százalékkal több, mint az éves nyugdíjemelés mértéke volt, a törvény szerint így jár az inflációkövető nyugdíjkorrekció. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok egy összegben kapják meg a korrekciót, mégpedig éves szintre számolva – a 13. havi nyugdíj visszaépítése februári negyedhavi részletét is figyelembe véve – tehát 12,25-ször 0,7 százalékkal, vagyis 8,575 százalékkal több lesz a novemberi nyugdíj, mint az októberi – magyarázta a VG-nek Farkas András nyugdíjszakértő. A korábbi számok még csak 7,35 százalékot jeleztek előre, így valóban több pénz áll majd a házhoz.

A medián, 130 ezer forint körüli nyugdíjjal számolva ez azt jelenti, hogy novemberben a 130 ezer forint nyugdíj mellé 11 150 forint emelési különbözetet is kapnak a nyugdíjasok. Ezenfelül pedig ekkor érkezik majd a nyugdíjprémium is, amely minden idők legmagasabbja lesz.

Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete 50-56 ezer forintos nyugdíjprémiumról beszélt, de a gazdasági növekedés mértékéhez igazított juttatás könnyen elérheti a törvényi maximumot, azaz a nyolcvanezer forintot azon nyugállományúak esetében, akiknek a havi juttatása eléri a nyolcvanezer forintos határt. Természetesen az ennél kisebb összegű ellátásban részesülő jogosultaknak is jár a prémium, a saját ellátásuk összegéhez igazított mértékben. 

Ez alapján kiszámítható, hogy egy medián nyugdíjas november 12. körül a szokásos nyugdíjának kis híján a kétszeresét is megkaphatja majd, 130 ezer forint helyett akár 220 ezer forintot is – írja a lap.

A KSH adatai szerint az átlagos öregségi nyugdíj 150 571 forint Magyarországon. Erre számítva a nyugdíjkorrekció mértéke eléri a 12 910 forintot, így együttesen a novemberi ellátás (a kerekítés szabályai szerint) 163 480 forint lesz. Ehhez hozzáadva a maximális nyugdíjprémiumot akár 243 480 forint is érkezhet novemberben egy átlagnyugdíjas számlájára. 

A nyugdíjasoknak további jó hír, hogy januártól a jövő évi háromszázalékos rendszeres nyugdíjemelés végrehajtása előtt meg kell emelni a nyugdíjukat a novemberi egyösszegű emelési különbözet egytizenketted részével, azaz 0,71 százalékkal is, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj visszaépítésének következő lépése, amely immár a 2022. januári nyugdíj ötven százalékának megfelelő összeg lesz – idézi a VG a szakértőt.

Amit a baloldal elvett, azt az Orbán-kormány visszaadja

Mint ismert, a 13. havi nyugdíjat a Bajnai-kormány szüntette meg a 2009-es megszorítások részeként. A juttatást az Orbán-kormány állítja vissza. Az idei évtől négy részletben kapják meg a járandóságot az érintettek. A tizenharmadik havi nyugdíj összege 2021-ben az arra jogosító nyugellátások januári összegének a 25 százaléka, 2022-ben az ötven százaléka, 2023-ban pedig a 75 százaléka lesz. Így 2024-től a nyugdíjasok a tizenharmadik havi nyugdíj teljes összegét évente kézhez kapják. Egy átlagos összegű (150 600 forintos) nyugdíjban részesülő közel 37 650 forintot kapott kézhez az idén februárban 13. havi nyugdíj címén a havi nyugdíján felül. A lépés eredményeként az öregségi nyugdíjasok mellett az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, valamint a nyugdíjszerű ellátásban részesülők, összesen 2,56 millió ember kapta meg az egy heti plusz juttatást, összesen 77 milliárd forint értékben.

Borítókép: Nagyobb összeget hoz a november a nyugdíjasoknak. Fotó: MTI/Mónus Márton

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.