A kulturált közlekedés életeket menthet

Hetedik éve rendezik meg a közlekedési kultúra napját, a járványhelyzet miatt az idén is főként online aktivitásokkal és pályázatokkal készülnek a szervezők a keddi eseményre.

Magyar Nemzet
2021. 05. 10. 20:12
null
A szigorítás bevezetése esztendőnként tízmilliárdot hozhat Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már hetedik éve hívja fel a figyelmet a kulturált közlekedésre a Közlekedéstudományi Egyesület a partnereivel együtt májusban.

– Tavaly kevesebben haltak meg közúti balesetben, mint az ötvenes évek óta bármelyik évben, pedig csak személyautóból tízszer több jár az utakon. A kormány elsősorban a hálózatok folyamatos bővítésével, az infrastruktúra műszaki állapotának a javításával cselekszik a biztonságosabb közlekedésért. A többi főként rajtunk, járművezetőkön, kerékpárosokon, gyalogosokon múlik. És ez a többi elég sok: tízből kilenc közúti baleset oka az emberi tényező, a közlekedők felelőtlensége, mulasztása, vezetéstechnikai hibája. A közlekedési kultúra napja idén is a megfontolt, felelős magatartás túlzás nélkül életmentő szerepére emlékeztet bennünket – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a közlekedési kultúra napja alkalmából, amit május 11-én tartanak.

A kezdeményezés fő célja az, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a közlekedésben nem egyedül, hanem kölcsönösen, partnerként figyeljünk mindenkire
Fotó: Bach Máté

– A közlekedésbiztonsághoz a közlekedési kultúrán, a kulturált közlekedéshez a közlekedés szeretetén keresztül vezet az út. Az ember életritmusához szervesen kapcsolódik a közlekedés, a táplálkozás, az alvás után a legfontosabb elem, ami összeköti a tevékenységeinket. A testi és lelki egészségünk része a stresszmentes és biztonságos közlekedés. Az immár hetedik éve útjára indított kezdeményezésnek főként ez a célja, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét arra, hogy a közlekedésben nem egyedül, hanem kölcsönösen, partnerként figyeljünk mindenkire, és valóban örömforrásként éljük meg az utazást – mondta Bíró József, a Közlekedéstudomány Egyesület társelnöke, a közlekedéstudományi tagozat elnöke, a Közlekedési kultúra napja nevű kampány alapítója, aki azt is szeretné, hogy ezen a napon a közlekedési szakmákban dolgozóknak is jusson a figyelemből és tiszteletből, hiszen az életünket bízzuk rájuk.

A járványhelyzet miatt az idén is főként online aktivitásokkal és pályázatokkal készülnek a szervezők, szavazni lehetett az Év kerékpárútja, az Év körforgalma, az Év hídja, az Év Kresz-parkja, az Év társadalmi felelősségvállalása pályázatára, az Év közlekedési kiadványára, az Év közlekedésbiztonsági fotójára. A Kisművész pályázaton az általános és a középiskolások rajzait, videóit várták közlekedési témákban. A szervezők a május 11-i esemény nyitórendezvényét és a konferenciákat is online tartják.

 

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.