– A Demján Sándor-programon belül az 1+1 kkv beruházásélénkítő programnál mérföldkőhöz érkeztünk! Már 1325 céget értesítettünk arról, hogy vissza nem térítendő támogatásban részesülnek. Összesen 104,5 milliárd forintról van szó, és ebből már tízmilliárdot folyósítottunk – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a közösségi oldalra feltöltött bejegyzésében.
Jelezte: a tervek szerint július végéig 45 milliárd forintot folyósítanak még, míg augusztus végéig szeretnék, ha a teljes 104,5 milliárd forint a cégeknél lenne.
– Mindent megteszünk a magyar vállalkozásokért, ezért gondoltuk azt, hogy 2025-ben a gazdasági növekedéshez támogatási programokra van szükség. Erről szól a Demján Sándor-program – tette hozzá az államtitkár.
A Nemzetgazdasági Minisztérium emlékeztetett arra, hogy Brüsszel hosszú ideje elhibázott gazdaságpolitikát folytat, a háborút támogatja a béke helyett és az összes rendelkezésre álló pénzt Ukrajnának adja. A kormány Magyarország forrásait nem Ukrajna, hanem a magyar családok és vállalkozások támogatására fordítja.
Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében.
A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 program részeként az első száz vállalkozás már meg is kezdhette tervezett fejlesztéseit, hiszen megérkezett számlájukra a támogatási előleg. A nyertesek a napokban kapták meg az értesítést a programot kezelő Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökségtől. A vállalkozások folyamatosan töltik fel a pályázatkezelő felületre a támogatói okirat kiállításához szükséges dokumentumokat, minél hamarabb teszik ezt meg, annál gyorsabban juthatnak a pénzügyi támogatáshoz. A nyár folyamán előreláthatólag minden kedvezményezett megkezdheti a technológiafejlesztési beruházását.
Szabados Richárd kiemelte: a nyertes vállalkozások beruházási tervei alapján világosan látszik, hogy a program valódi fordulatot hozhat a hazai cégek termelékenységében. A sikeres pályázók közül 1251 vállalkozás (94,4 százalék) digitális, infokommunikációs fejlesztést is végrehajt, 1083 pályázatban (81,7 százalék) pedig megújuló energiafelhasználást célzó beruházás is szerepel. A támogatások zöme a legkevésbé fejlett térségekbe kerül, a beruházások többsége az ipari, építőipari és logisztikai szektorokat érinti.