A védekezés alakította a tavalyi költségvetést

A büdzsé 2020 folyamán vállalta a legnagyobb kiadásokat is, így a központi alrendszer 5548,6 milliárd forintos hiánnyal zárta az óévet.

Magyar Nemzet
2021. 01. 11. 18:34
VARGA Mihly
Budapest, 2020. július 9. Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs ülését követõen tartott sajtótájékoztatón a Pénzügyminisztériumban 2020. július 9-én. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány felelős döntése értelmében nem lehet pénzügyi akadálya annak, hogy bárki megfelelő egészségügyi ellátást kapjon, vagy a munkahelyét megtarthassa. Ennek érdekében a költségvetés tavaly vállalta a legnagyobb kiadásokat is, így a központi alrendszer 5548,6 milliárd forintos hiánnyal zárta az évet – áll a Pénzügyminisztérium hétfői közleményében.

Az uniós módszertanon alapuló, 2020. évi államháztartási hiányt a tárca a GDP 9 százaléka körül várja.

A közölt adatok szerint tavaly az államháztartás központi alrendszere 5548,6 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 4953,5 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 46,7 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 641,8 milliárd forintos negatívumot értek el. 2020 decemberében a központi alrendszer 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt.

A pénzügyi tárca és vezetője, Varga Mihály – a kormány döntésével összhangban – a vírus és a nyomában járó válság elleni küzdelemben, ha kellett, mélyen a zsebébe nyúlt 2020-ban
MTI/Kovács Attila

A tavalyi esztendő utolsó hónapjában 664,8 milliárd forint brüsszeli utalás érkezett, így a büdzsé 2020. évi uniós bevételei összesen 1684,2 milliárd forintot tett ki. Ugyanakkor a 2020. évi uniós kiadások meghaladták a 2025,4 milliárd forintot.

A járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések az év folyamán 614,7 milliárd forintot tettek ki, a kórházi adósságrendezésre 44,5 milliárd forint jutott.

A kormány év végi forrásbiztosító intézkedései összességében 1200 milliárd forint többletkiadással jártak, amelyek a kórházak adósságrendezésén túl gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési és egészségügyi célokat, kulturális tevékenységek finanszírozását szolgálták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.