Átlépte a százmilliárd forintot a babakötvény állománya

Már 228 ezer gyermeknek gyűlik babakötvényben a megtakarítása – jelentette be Varga Mihály.

Magyar Nemzet
2020. 10. 31. 9:40
null
A 42 500 forintos életkezdési támogatás minden 2005 . december 31. után született babának jár Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Már 228 ezer gyermeknek gyűlik babakötvényben a megtakarítása, ez több mint százmilliárd forintot jelent – jelentette be Varga Mihály a Facebook-oldalán. A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy miért éri meg babakötvényt vásárolni. A többi között azért, mert adó-, járulék- és illetékmentes, nincs számlavezetési díj, az inflációnál három százalékkal magasabb a kamata és a befizetett összeg mellé állami támogatás is jár. Így már havi néhány ezer forintos befizetéssel több millió forint gyűlhet össze a fiatal 18 éves korára.

Varga Mihály elmondta azt is, hogy a járványhelyzet ellenére sem változtak a kormány családtámogatási céljai. Sőt, a költségvetés oldaláról igyekszik a kabinet további segítséget adni. – Az otthonteremtési támogatás bővítése, a családok kedvezményes adóssága és a közvetlen támogatások mellett a babakötvény is fontos része a családbarát politikának – tette hozzá a miniszter.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.