Rekordösszeget fizetett az állam a babakötvények után
Továbbra is ez az egyik legkedvezőbb, kockázatmentes befektetési lehetőség a családoknak.
Továbbra is ez az egyik legkedvezőbb, kockázatmentes befektetési lehetőség a családoknak.

Ez az egyik legmagasabb kockázatmentes hozamot ígérő befektetési lehetőség hazánkban.

Több kedvező fejlemény is kiderült.

Mintegy 32 milliárd forintot ír jóvá a gyermekek Start-számláján a Magyar Államkincstár.

Bugár Csaba: Kívülről és belülről is megváltoznak a kincstár ügyfélszolgálatai

Varga Mihály: Megérkezett a számlákra a kötvény után járó éves állami támogatás.

A kedvező megtakarítási forma előnyeit ismertette Varga Mihály pénzügyminiszter.

Az állami támogatás mértéke már tavaly megkétszereződött.

Ráadásul infláció felett kamatozik.

Havi néhány ezer forintos megtakarításból több millió forint is összegyűlhet, mire a gyermek nagykorúvá válik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kihallgatták a rendőrök.

A betegforgalom a megszokotthoz képest 30 százalékkal emelkedett.

A váci tiszásról viszont szombaton kijött egy videó, amely szerint Szimon Renáta annyira vállalhatatlan módon viselkedett egy újságíróval, hogy rendőrt kellett hívni.

Ugyanarról beszéltek a tiszás politikusok és a párt körüli szakértők, mint amit a hatszáz oldalas, novemberben kiszivárgott megszorítócsomag fő pontjai tartalmaznak.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Nemzeti petíció indul az Ukrajna támogatásáról szóló brüsszeli követelések ellen.

A tiszás szakértők kijelentéseit hallgatva aligha gondolná bárki, hogy hamis lenne a kiszivárgott megszorítócsomag.

A magyar középpályás a Midtjylland elleni felkészülési meccsre már a keretbe sem került be.

Huszonegy kategóriát díjaznak majd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.