Bahart: Kezdődik a főszezon

Szombaton kezdődik a 174. hajózási szezon főidénye a Balatonon, melyet a Bahart idén nyáron is 58 napra, augusztus 30-ig hirdet meg, az előző évhez hasonlóan. A települések között intenzívebb menetrenddel, illetve sétahajózással és élményszerű programlehetőségekkel várják a hajózni vágyókat.

Magyar Nemzet
2020. 07. 03. 13:18
null
Digitalizációs újítások is fokozzák az utasok élményét a hagyományos vízi járműveken Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A július 4-én kezdődő, 58 napos személyhajózási főszezonban 16 kikötőből összesen kilenc útvonalon indulnak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) településeket összekötő menetrendi hajójáratai, közölte a patinás ­hajózási vállalat. Júliusban és augusztusban a két legnépszerűbb útvonalon, azaz Siófok–Balatonfüred–Tihany között, illetve a Fonyód–Badacsony útvonalon naponta összesen hat-hat menetrendi járatot indítanak a déli és északi partról. A főszezonban a már üzemelő egyéb átkelőjáratok mellé bekapcsolódnak a forgalomba a part menti hajójáratok is: így a vízen is el lehet majd jutni Keszthelyről, Balatonlelléről vagy Balatonboglárról Badacsonyba, illetve Balatonboglárról akár Tihanyba, és a keleti medencében Balatonalmádiból is elindul a part menti járat Tihanyba. A legnépszerűbb sétahajójáratok 14 kikötőből heti 241 előre meghirdetett időpontban futnak ki.

Legyen szó egyórás sétahajózásról, esetleg egy romantikus hajóútról a naplementében, a Balaton páratlan látványa igazi kikapcsolódást nyújt mindenki számára.

A hajózási társaság idén is azt szeretné elérni, hogy minél többen a menetrendi hajózás kihasználásával keressék fel és ismerkedjenek meg a Balaton-parti településekkel, illetve hogy a tónál nyaralók aktív pihenésük során hajóval keressék fel és ismerjék meg a régió jellegzetességeit. Ehhez segítség, hogy például július 15-ig 15 százalék kedvezménnyel lehet utazni a sétahajókon vagy a települések közötti menetrendi hajójáratokon.

Digitalizációs újítások is fokozzák az utasok élményét a hagyományos vízi járműveken
Fotó: Bach Máté

Júliusban és augusztusban az országos, Hol vagy, Kajla? elnevezésű kampányban minden 6 és 11 éves kor közötti gyermek, Kajla-útlevelét és diákigazolványát felmutatva, díjmentesen hajózhat a Bahart járatain. Számos kapcsolódó programról a Bahart honlapján (www.bahart.hu) is érdemes tájékozódni, ahol ha az utazó megadja a célállomást, automatikusan megjelennek a település látnivalói és élménylehetőségei. Ugyanezt a célt szolgálja a menetrendi hajókra és kompokra szóló menetjegyekkel együtt az utasoknak átadott kuponfüzet is, mely a Balaton-parti településeken működő partnerek ajánlatait, kedvezményeit tartalmazza.

Az utazási élmény fokozása érdekében újdonságokkal is készült a társaság. Így például a hajóik fedélzetén olyan plakátokat helyeztek el, amelyek az adott jármű történetét, a Balaton-parti településeket és azok látnivalóit is bemutatja. A plakátokon található QR-kód mobiltelefonos beolvasásával gyorsan elérhetők a tájékoztató hanganyagok is, ezeket az utazás alatt is sugározzák. A hajók többségére tévékészülékeket, kijelzőket is kihelyeztek, ezeken az utasok megnézhetik a Balaton-parti települések bemutatkozó filmjeit és a Magyar Turisztikai Ügynökség imázsfilmjeit. A kisgyermekes családoknak szóló varázshajó – egyórás bűvészműsorral a fedélzeten – az idei főidényben hét kikötőből lesz elérhető. A járványügyi helyzet kedvező alakulásának következtében mégsem maradnak el idén a tinik és a nyugdíjasok körében is népszerű bulihajók sem, amelyeken zenés-táncos rendezvényeket tartanak maximum ötszáz fő részvételével.

Rugalmas menetrend

Pünkösd óta előfordult, hogy a tervezettnél alacsonyabb utasszám miatt csökkentettünk néhány járatszámot, ám a főidényben, illetve azt követően – amennyiben indokolt – a menetrendinél több hajót indítunk. A továbbiakban is rugalmasan kezeljük a menetrendet – mondta a Magyar Nemzetnek a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója. Kollár József megjegyezte: ha az őszre halasztott nagyobb rendezvények, fesztiválok indokolttá teszik, az utószezonban is van lehetőség növelni a járatok számát. – A rendezvények szervezőivel eddig is rendszeresen egyeztettünk, a jövőben is figyelembe vesszük a kéréseiket. Nehéz tavaszi szezon áll mögöttünk, így már csak egy jó júliusi és augusztusi forgalomban reménykedhetünk – fogalmazott a Bahart vezérigazgatója.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.