Épül a gyorsforgalmi út a pápai katonai repülőtérre

Megkezdődhet a Győr és Pápa, illetve az M1-es autópálya és a pápai katonai bázisrepülőtér közötti gyorsforgalmi kapcsolat megteremtése. Az összesen mintegy 36 kilométer hosszú utat két szakaszban, összesen kilencvenmilliárd forintért építik meg.

2020. 05. 11. 7:34
null
Sokkal könnyebb lesz a légikikötő megközelítése Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiválasztotta az állami beruházó a 83-as főút környezetében tervezett gyorsforgalmi út Győr és Pápa közötti szakaszai­ra kiírt pályázat kivitelezőit. Az út Pápa és Tét déli csomópontja közti részét, valamint a 8315-ös jelű repülőtéri bekötőutat a Duna Aszfalt Kft. fogja megvalósítani több mint 44 milliárd forintból. A Tét déli csomópontja és Győr közötti szakaszt pedig a Soltút Kft. építheti több mint 46 milliárd forintból. Az összesen 36 kilométer hosszú gyorsforgalmi út költsége együttesen több mint kilencvenmilliárd forint.

A 83-as főút Győr határában keresztezi az M1-est, tehát az új szakasz Pápát az M1-es autópályába köti be, ezzel újabb város kapcsolódhat be az ország gyorsforgalmi hálózatába. Az út révén Pápáról 30 perc alatt elérhető lesz a sztrádacsomópont. Az új észak–déli irányú gyorsforgalmi kapcsolat pedig Veszprém megye déli térsége, a Balaton és a 8-as számú főút felé is minőségileg kedvezőbb eljutást tesz lehetővé.

Sokkal könnyebb lesz a légikikötő megközelítése
Fotó: Havran Zoltán

A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. beruházásában egyrészt megépítik az új nyomvonalon vezetett kétszer kétsávos utat Pápa és Tét település déli csomópontja között, mely mintegy 18,4 kilométer hosszúságú lesz. Ezenkívül kiépítik az új nyomvonalon vezetett, kétszer egysávos, 8315-ös jelű repülőtéri bekötőutat, amely mintegy másfél kilométer hosszú lesz. A négysávos 83-as főúton két külön szintű csomópont épül Pápa északi térségében és Gyarmatnál. Az út északi szakasza is új nyomvonalon épül, kétszer kétsávos gyorsforgalmi útként Tét déli csomópontja és Győr között, egybefüggően mintegy 17,6 kilométeren. Ezen a szakaszon négy külön szintű csomópontot alakítanak ki Tét déli, illetve északi részén, valamint Győrszemere és Koroncó közelében.

GLOBEMASTEREK A BÁZISON

Az MH Pápa Bázisrepülőtér Magyarország három, magyar üzemeltetésű aktív katonai reptereinek egyike. A létesítményt 2008-ban választották ki a SAC-program és a C–17 Globemaster III. típusú szállítórepülőgépek fő műveleti bázisának. A SAC a stratégiai légiszállítási képesség kialakításának érdekében létrejött nemzetközi társulás. A részt vevő nemzetek közösen vásároltak meg és a pápai bázisról üzemeltetnek három ­Boeing C–17-es stratégiai nehézszállító-repülőgépet, amelyek anyagi hozzájárulásuk mértékével arányos repülési óraszámban állnak rendelkezésükre. A C–17-esek a NATO-hadműveletek támogatásában, de humanitárius küldetésekben is részt vesznek. Május 8-án este érkezett Ferihegyre a Magyar Honvédség csapatszállító repülőgépe. A Bamakóból induló gép az EU-misszióból hazatérő négyfős katonai állomány mellett egy magyar, valamint szerb állampolgárokat szállított Budapestre.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.