Ezer embert bocsát el a Wizz Air

2020. 04. 15. 10:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Wizz Air diszkont-légitársaság bejelentette, hogy ezer dolgozóját elküldi, visszavágja a fizetéseket és visszaszolgáltat a lízingcégnek 32 idősebb repülőgépet, hogy megkísérelje csökkenteni a költségeket a koronavírus-járvány idején – tette közzé a Reuters. A társaság, amely szállítási kapacitásának mindössze három százalékán működik, korábban azt állította, hogy március végén másfél milliárd euró (1,6 mil­liárd dollár) készpénzzel rendelkezett, így erős pénzügyi helyzetben van. A Citi elemzői azt jósolták, hogy a nagy európai légi fuvarozók közül csak a Ryanair és a Wizz Air lesz az, amely elkerüli a refinanszírozást. A mostani elbocsátás a dolgozói állomány 19 százalékát érinti.

A londoni tőzsdén jegyzett, de Magyarországon alapított légitársaság azt közölte, hogy az ügyvezető és a vezető tisztségviselők 22 százalékkal, a pilóták, a légiutas-kísérők és az irodai alkalmazottak pedig átlagosan 14 százalékkal csökkentett fizetést kapnak ebben az évben. A cég a 2020-as pénzügyi évének negyedik negyedévében egyszeri, 70-80 millió eurós veszteségre számít, míg a 2020-as pénzügyi évben a társaság legutóbbi előrejelzésével összhangban 350-355 millió ­euró nettó profittal számol. A Wizz Air nincs abban a helyzetben, hogy előrejelzést tudjon közzétenni, ám ha a koronavírus-járványt követően a piacok normalizálódnak, a diszkont légitársaság azt várja, hogy korábbi terveit fenntartva évente átlagosan 15 százalékkal bővítheti a kapacitásait.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.