Kijöhet a gödörből a forint

Úgy tűnik, a forint gyengülése véget ér, a héten többször is erős kereslet jelentkezett a hazai valuta iránt, amikor mélypontra került. Eközben sok devizát költ az adósságkezelő a dollárkötvények visszavásárlására, így gyorsan csökken az államadósság devizahányada.

Fellegi Tamás Péter
2020. 01. 25. 10:44
null
A MÁP Plusz iránti kereslet tovább csökkentheti az államadósság devizahányadát Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindenkori mélypontjára gyengült a forint a csütörtökön, de már aznap délután látszott a kezdeti korrekció, tegnap reggel pedig hirtelen erősödött a fizetőeszköz. Önmagában nem volt nagymértékű a javulás, de látszik, hogy a forintgyengülés elért arra a szintre, ahol már többször hirtelen felpattan az árfolyama.

Nem zárhatjuk ki, hogy akár intervencióról, beavatkozásról is szó lehet: a jegybankok ugyanis jelentősebb árfolyammozgások esetén sokszor lépnek így, hogy kiegyensúlyozzák a piacot. Ilyenkor nem jelentik ezt be, sőt többnyire egyáltalán nem nyilatkoznak róla, hiszen ha ezt tennék, akkor csökkenne a beavatkozás hatékonysága.

A beavatkozásra nálunk is lehet elvileg oka a jegybanknak. Ha rövid idő alatt túl sokat gyengül a forint, az egyrészt inflációnövelő hatású lehet, miközben most amúgy is a háromszázalékos jegybanki cél fölött van az infláció mértéke. Másrészt a megtakarítók, befektetők elkezdenek számolni, hogy a leértékelődés mértéke hogyan viszonyul a forintban elérhető hozamokhoz képest. Nem célszerű, ha ez a mérték, különösen hosszabb távon, meghaladja a lakossági állampapírok hozamát, hisz az a cél, hogy a lakosság minél több állampapírt vegyen forintban, és nem lenne kedvező, ha ehelyett inkább ­euróra váltanának.

A MÁP Plusz iránti kereslet tovább csökkentheti az államadósság devizahányadát
Fotó: Kurucz Árpád

Az államadósság devizahányadának forintra váltása egyébként jól halad, sőt olyan jól, hogy ez önmagában is nyomást gyakorolhatott a forint árfolyamára, hisz rengeteg korábban kibocsátott devizakötvényt vásárolt vissza az állam, és sok le is jár a közeljövőben. Tavaly a folyamat következtében az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint az államadósság devizahányada húszról 17,3 százalékra csökkent, emellett Varga Mihály pénzügyminiszter a napokban bejelentette, hogy egymilliárd dollár értékben kötvény-visszavásárlást hirdet meg az adósságkezelő. Az ÁKK december 31-i adatai szerint a január végén lejáró dollárkötvényből még 965 millió dollár (mintegy 292 milliárd forint) értékben van a piacon, feltehetően most nagyrészt ezt vásárolják vissza.

Emellett februárban közel 800 millió euró (264 milliárd forint) értékben járnak le a kötvények. Ha ezek helyett forintkötvényeket bocsátanak ki (a MÁP Plusz folyamatos erős kereslete valószínűleg önmagában fedezi ezt), akkor csak ezáltal nagyjából 15 százalékra csökken idén az adósságon belüli devizahányad.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.