Kutató: Nem kell félni a Z-generációs munkavállalók alkalmazásától

Lazányi Kornélia, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja szerint a munkáltatóknak nem kell félniük a Z-generációs munkavállalók alkalmazásától.

2019. 09. 18. 8:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vállalkozásfejlesztést, szervezeti magatartást, szervezetpszichológiát és biztonsági kultúrát kutató szakember annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy szerdán részt vesz a Société Budapest – elsősorban vállalatirányítóknak szóló – Felsővezetői klub elnevezésű pódiumbeszélgetésén, amelynek témája a 21. századi vezető kérdése lesz.

A kerekasztalbeszélgetésen a többi között szó lesz arról, hogy milyen generációs különbségekből fakadó kihívásokkal, feladatokkal kell szembenéznie a jelen vezetőjének és arról is, hogy mit jelent vezetőnek lenni a különböző generációk között.

Lazányi Kornélia az esemény témájára térve úgy vélekedett: a generációs felosztás „nagyon nagy általánosítás”, azon belül individumok, különböző értékrendeddel és attitűddel rendelkező emberek vannak. A Z-gerenációhoz hasonlóan sem az X-, sem az Y-generáció nem volt homogén. A generációs felosztás szerinte azért sem értelmezhető, mivel a földrajzi-társadalmi tényezők azt jelentősen árnyalják.

„Amikor a felsővezetők félnek ezeket a fiatalokat alkalmazni, akkor sztereotípiáktól félnek, amelyek az egyén szintjén torzítanak” – fogalmazott.

Ugyankkor – tette hozzá – megfigyelhetőek tendenciózus jellemzők: a Z-generáció esetében például az, hogy „az embert keresik először a munkaadójukban, és csak utána nézik a főnököt” – fejtette ki a dékán.

Lazányi Kornélia álláspontja szerint a vezető és a beosztott között kialakult emberi kapcsolat, majd az azután „kiérdemelt tisztelet” az alapja a sikeres együttműködésnek. „Ha egy vezető eljut idáig, akkor a Z-generáció tagjai legalább annyira hűségesek, mint a baby boomerek” – hangoztatta.

A Felsővezetői klubban Lazányi Kornélia beszélgetőtársa lesz Homonnay Géza, a Gamax Számítástechnikai Kft. cégvezetője, egyik alapítója és Steigervald Krisztián közgazdász.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.