Mérsékeltebb világgazdasági növekedés

Az OECD szerint a világgazdasági növekedés a tavalyi 2,9 százalék után az idén legfeljebb 2,4 százalékos lehet, a legalacsonyabb 2009 óta.

Magyar Nemzet
2020. 03. 03. 16:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Visszaesésre kell számítani a világgazdaság teljesítményében a koronavírus-járvány kitörése miatt – írja a távirati iroda a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hétfőn kiadott helyzetjelentésére hivatkozva. Az OECD szerint a világgazdasági növekedés a tavalyi 2,9 százalék után az idén legfeljebb 2,4 százalékos lehet, a legalacsonyabb 2009 óta. Az új előrejelzés 0,5 százalékponttal alacsonyabb, mint a tavaly novemberben kiadott érték. Kína gazdaságának bővülése az idén öt százalék alá csökkenhet, mielőtt jövőre ismét hat százalék fölé emelkedne.

Éppen
stabilizálódott a feldolgozóipar, amikor beütött a járvány
Fotó: Reuters

A szervezet rámutatott arra, hogy a vírus megjelenése előtt már észlelhetők voltak a feldolgozóipari termelés stabilizálódásának jelei és a pénzügyi kondíciók is javultak, bár a gazdasági aktivitás továbbra is gyengének volt mondható. A vírusfertőzés kitörése viszont jelentősen rontotta a rövid távú növekedési kilátásokat.

A szervezet célzott pénzügyi és monetáris intézkedéseket javasol a gazdasági károk kivédésére és kompenzálására. Ezek között említi, hogy növelni szükséges az egészségügyi intézmények pénzügyi támogatását, valamint ellentételezni kell a legsérülékenyebb társadalmi rétegek terheit. Pótlólagos likviditást kell juttatni a pénzügyi rendszerbe, hogy a bankok a gondokkal szembesülő vállalatok, különösen a kis- és középvállalatok segítségére siethessenek. Adókedvezményeket, adófizetési haladékokat lehet nyújtani az érintett vállalatoknak, valamint csökkenteni lehet energiafelhasználási költségeiket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.