Negyvenezer nyugdíjas élt eddig az új lehetőséggel

Több mint másfélszeresére nőtt a nyugdíj mellett dolgozók létszáma, szeptemberben már több mint 115 ezren voltak – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András emlékeztetett: az érintett időseknek az év eleje óta nem kell járulékot fizetniük, ami komoly anyagi előnyt jelenthet. Hozzátette: továbbra is az adócsökkentés az egyik legfontosabb kormányzati cél, és amíg a Fidesz-KDNP-többség dönthet a közteherviselés feltételeiről, nem lesznek új adók, így például ingatlanadó sem.

Jakubász Tamás
2019. 11. 11. 5:45
null
A munkaerőhiányt is enyhíti a kedvezőbb helyzet Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az adórendszernek segítenie kell a gazdasági folyamatokat, a közteherviselési szabályok megfelelő átalakításával akár a hosszabb ideje jelentkező munkaerőhiány kezeléséhez is hozzá lehet járulni – erről beszélt lapunknak a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András államtitkár példaként a dolgozó nyugdíjasok helyzetét hozta fel. – Az világos, hogy az idősebb generációk érdemi tapasztalattal rendelkeznek, olyannal, amely egy-egy vállalkozás számára akár komoly összegeket, anyagi előnyt is jelenthet. Lehetővé kell tenni, hogy a nyugdíjasok, ha kedvük, erejük és idejük van hozzá, könnyen visszatérhessenek a munka világába, mégpedig a lehető legjobb feltételek mellett – fejtette ki, hozzátéve: ezért is változott a közelmúltban az adóügyi szabályozás.

Az év eleje óta a munkaviszonyban dolgozó nyugdíjasoknak már csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja) kell megfizetniük, a járulékkal nem kell foglalkozniuk. – A szabályozás 14 százalékos megtakarítást jelent az érintetteknek – mondta Tállai András, majd ezt egy példán mutatta be. Korábban bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg a dolgozó nyugdíjas, miután levonták tőle az szja-t és a járulékokat. Mivel idén csak az szja jön szóba, a példa érintettje már 85 ezer forinthoz juthat. Százezer forintos bérnél egy év alatt 168 ezer forinttal több marad a nyugdíjas munkavállaló zsebében.

A munkaerőhiányt is enyhíti a kedvezőbb helyzet
Fotó: Bach Máté

Az államtitkár szerint az új adószabály is hozzájárult ahhoz, hogy idén jóval több nyugdíjas dolgozik, mint annak előtte. A múlt esztendő végén nagyjából 75 ezer nyugdíjas tevékenykedett munkaviszony keretei között. Mára ez a szám 115 ezer fölé emelkedett. Kevesebb mint egy év alatt tehát negyvenezer időskorú munkavállaló helyezkedett el újonnan – összegzett a miniszterhelyettes, majd úgy vélekedett: az eredmények azt mutatják, hogy a munkáltatóknak kellenek a nyugdíjas alkalmazottak, és az érintettek közül is sokan térnek vissza az aktív elfoglaltsághoz.

Tállai András végezetül arról beszélt, hogy a kormány az elmúlt majd egy évtizedben folyamatosan csökkentette az adókat, ezzel egyszerre teremtette meg sokak számára a legális munkavégzés lehetőségét és adott alapot a bérek emelkedéséhez. – A szempontok nem változtak – húzta alá a miniszterhelyettes –, így a következő esztendőben is az adócsökkentés lesz az egyik legfontosabb cél. Leszögezte: amíg a Fidesz-KDNP-többség dönthet az adószabályokról, megmaradnak a családokat, a dolgozókat segítő passzusok, nem lesznek új adók, így például ingatlanadó sem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.