Növekedésnek indulhat az ipari termelés az év második felében

A koronavírus-járvány keresleti és kínálati oldalon is jelentős veszteséget okozott a világpiacon. Magyarországon az ipari kibocsátás áprilisban érte el mélypontját, májustól fokozatos emelkedés várható. Az előrejelzések szerint az év második felében megkezdődhet a kilábalás, a kibocsátás akár már a jövő évben elérheti a járvány előtti szintet – kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal pénteken kiadott legfrissebb jelentését az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Forrás: MTI2020. 06. 05. 13:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény felidézi: a Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint 2020 áprilisában az ipari termelés volumene 36,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól Magyarországon. A visszaesés a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett termelésleállásokkal és rendeléscsökkenéssel magyarázható. A legnagyobb súlyú feldolgozóipari alágak közül kiugró visszaesés volt a járműgyártásban, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék, illetve az élelmiszer, ital- és dohánytermék gyártása kisebb mértékben csökkent. Az alágak közül a gyógyszergyártásban nőtt a kibocsátás.

A magyar ipar az elmúlt tíz évben Dánia után a világ második leginkább high-tech iparává vált, amely egyben azt is jelenti, hogy rugalmas, magas hozzáadott értékű kapacitások épültek ki az országban, amelyek elősegítették a járványhelyzethez való jobb alkalmazkodást. Emellett a kormány gazdaságvédelmi akciótervének intézkedései hozzájárulnak a munkahelyek megőrzéséhez, új munkahelyek teremtéséhez, a vállalkozások forráshoz jutásához, a hatékonyságnövelő beruházások támogatásán és az ellenséges felvásárlások tiltásán keresztül a cégek növekedéséhez.

– Azt látjuk, hogy a hazai kkv-szektornak segítséget jelentettek az intézkedések, például az adó- és járulékmentesség, a munkahelyvédelmi bértámogatások. A járvány sikeres kezelésének köszönhetően április végére a nagyvállalatok is jellemzően újraindították a termelést, így májustól a piaci kereslet alakulásának függvényében egyre jobb adatok érkezhetnek. Köszönet illeti a hazai vállalkozói szektort az elmúlt időszak helytállásáért, akiket támogatási programjainkkal most arra biztatunk, hogy merjenek előre tekinteni és tervezni – nyilatkozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.