Epicline: támadnak a busó akcióhősök

Itt az Epicline magazin, az első teljes egészében magyar alkotók által írt és rajzolt, havi megjelenésű képregény-antológia. Interjú az alapítóval.

Tálosi András: A magyar hiedelemvilág is kiváló ihletforrás lehet

Forrás: EpicLine

– Az Epicline magazin határozottan „magyaros” témaválasztásokkal is felhívja magára a figyelmet. Kezdettől fogva a koncepció része volt ez az irány, vagy az alkotók részéről merült fel az igény elsősorban?
– Valahogy így alakult. Rájöttünk, hogy ha egyedit akarunk az asztalra tenni, akkor azt valamelyest magyaros ízzel kell megtöltenünk. Persze minden erőlködés nélkül. Szerencsére van annyira jó alapanyag a hiedelemvilágunk, a különböző generációk hagyatékából belénk ivódott asszociatív állományunk, hogy bátran meríthetünk belőlük és támaszkodhatunk rá. Érdekes, hogy az egyik kardinális kérdés ilyenkor mindig a magyar nevek használata a szereplők esetében, amit általában erőlködésnek éreznek az olvasók. Azt hiszem, ezt az akadályt mi elsőre sikeresen megugrottuk; a pozitív visszajelzések alapján merem ezt mondani. Ez kitérő ugyan, de a magyar nevek kapcsán eszembe jutott: elképesztően örülök, hogy a 90-es évek nagy divatja – miszerint a magyar szerzők külföldi néven publikálták saját munkáikat, mert úgy eladhatóbb volt – leáldozóban van. Amikor elkezdődött az Epicline szerkesztése, egy dologhoz mindvégig ragaszkodtam: a szerzők neve legyen ott a borítón, és senki ne publikáljon külföldi álnév alatt. Régen ezt nem tudtuk volna megtenni, de szerencsére ma már inkább büszkék lehetünk rá, hogy ilyen remek magyar alkotóink vannak, semmint szégyellni kellene a nevünket.---- Oldal címe ----

– Ha már itt tartunk: miért merül fel időről időre az igény, hogy kimondottan magyar képregényhősök szülessenek? Ön szerinti az oka annak, hogy ezek a kísérletek végül kudarcot vallottak?
– Igény mindig is volt rá, hiszen – talán tudat alatt – mindenki akarta, hogy ne csak import hőseink legyenek. A kudarcok abból is adódtak, hogy néha a feladatot nem vették elég komolyan. Volt, hogy a magyarságot, mint olyat nem valódi háttérként, hanem csak köntösnek próbálták használni egy képregényfiguránál. Másutt csak a karaktertervekig jutottak az alkotók, amiből aztán tényleges történet soha nem született. Megint másutt a történetmesélés módja akasztotta meg egy-egy figura menetelését. Azért is vagyunk szerencsés helyzetben, mert látjuk a negatív mintákat, tapasztalatokat, és ezeket igyekszünk kikerülni, amennyire csak lehet.

Békebeli izgalmas

Forrás: EpicLine

– Mit érdemes tudni az alkotókról? Mióta foglalkoznak képregények létrehozásával, és ami sajnos elkerülhetetlen kérdés: hogyan tudnak időt áldozni erre?Hiszen ez egy olyan tevékenység, amiből nálunk nem lehet megélni.
– Az Epicline csapata olyan lelkes fiatalokból áll, akik két-három éve már az 5Panels alkotói csoport tagjaiként kipróbált képregényesek. Mivel idehaza nem lehet megélni a képregény készítéséből – vagy legalábbis nagyon keveseknek sikerül –, ezért mindannyian szerelemből csináljuk, munka és család mellett. Nem különbözik ez más hobbitól, legyen az pecázás, tenisz vagy tévénézés.

– Ma Magyarországon, úgy tűnik, kevesek szívügye a képregény. Segíthetne az, ha például lehetne pályázni kötetek, albumok megjelentetésére, mint regények vagy mesekönyvek esetében?
– Bármennyire is jó lenne ingyen pénzhez jutni, vannak félelmeim ezzel kapcsolatban. A művészinek szánt képregények nem működnek idehaza, nincs rá kereslet. Az elmúlt évek próbálkozásaiból ez világosan kiderült. Az pedig nem tesz jót a magyar képregény ügyének hosszú távon, ha megint a művészi képregények kerülnének előtérbe. Ne felejtsük el, a képregény elsősorban szórakoztatásra szánt műfaj. Az első félelmem éppen ehhez kapcsolódik: ha lenne állami pályázat, amelynek feltételei a művészieskedő képregényeknek kedvezne, akkor ott vagyunk, hogy kiszórtuk az ablakon adófizetők forintjait, lényegében feleslegesen. Látunk ilyet rendszeresen a magyar filmgyártás terén is. A másik félelmem, hogy a pályázati elvárások miatt fel kell adni esetleges szerkesztői vagy alkotói elképzeléseket, ami szintén árthat a képregény ügyének. Természetesen ezek csak félelmek, de a mainstream képregények vonalát képviselők számára nagyon is esélyes félelmek. Márpedig ahogy látom, ma a magyar képregényt csak a fősodornak van esélye kilábaltatni abból a gödörből, amiben áll már évek óta.

Egy kockányi ízelítő

Forrás: EpicLine

– Tőlünk nem messze, Lengyelországban komoly, államilag vagy éppen önkormányzatok által támogatott pályázatok segítik elő az egy-egy történelmi témáról, helyekről és eseményekről képregények születését. Ön szerint ez járható út lenne nálunk is? Egy ilyen támogatás együtt járna feltétlenül azzal is, hogy többekhez jussanak el a kortárs képregényalkotók munkái?
– Ha egy hozzáértő, megbízható és jó rálátású szerkesztőt állítanak egy-egy projekt mögé, aki szabad kezet kapna, akkor azt hiszem, járható út lenne. De az igazi kérdés az, hogy mi lenne a pályázat célja. Ha csak annyi, hogy „van itt egy csomó pénz, amit pályázatokra lehet költeni: írjunk ki egy képregényes pályázatot”, akkor kár nekiállni. Persze rövid távon jól járnának a nyertes pályázók, de én a rövidtávú gondolkodást cseppet sem helyeslem, főleg akkor, amikor egy pályázatnak a kultúra valamely ágának feltámasztását kellene támogatnia. Nem akarok tippet adni, de szerintem nem képregény készítésére kellene pályázatot kiírni, mert képregények készülnek pályázatok nélkül is. Sokkal inkább szükség lenne arra, hogy a pályázatok révén marketingtámogatáshoz lehessen hozzájutni. Bármilyen termék – így a kultúrtermék is – csak reklámok révén kerülhet be a köztudatba és szerezhet nagyobb fogyasztói tábort. A magyar alkotók képregényeire pedig ez többszörösen is igaz.

– A magyar képregény sokat emlegetett aranykorához (nagyjából az 1950-es évek utáni közel három évtized) az is hozzátartozott, hogy jóval szűkebbek voltak a kikapcsolódás lehetőségei, és az itthoni olvasóközönség nem igazán sejthette, hogy a műfaj nem egyenlő a híres regények képes adaptációval. Ebben az összefüggésben hogyan látja a magyar képregény túlélési esélyeit? Egyáltalán: érdemes még azt remélni, hogy a képregény az ínyenc rajongók szűk körén kívül is tömegével szerezzen új híveket?

– Már korábban is említettem, hogy lappangó képregényrajongók tízezrével vannak idehaza, úgyhogy egy műfaj sikerességét nem szabad a fizetőképes kereslet alapján meghatározni, mert akkor azt mondhatnánk, hogy a képregény sincs rosszabb helyzetben, mint bármelyik másik művészeti forma, ami egyébként állami támogatás nélkül szintén életképtelen lenne. Azt is tapasztalatból mondom, hogy a műfaj nem kevésbé sikeres a mai fiatalok körében sem, csak nem értesülnek róla, hogy van. Manapság pedig az emberek azt veszik meg, amit az orruk elé raknak:„erre költsd a pénzed!” A reklámhoz viszont nagyon sok pénz kell, amit egyik képregénykiadó sem engedhet meg magának, és ezzel vissza is kanyarodtunk a marketingtámogatás problémájához. Szerintem, ha minden összejönne (jó történetek, jó rajzolókkal, minőségi kiadásban, jól megreklámozva), nagyon hamar feléledhetne a magyar képregény. De addig maximum csak vegetatív állapotban tudjuk tartani; ami szintén fontos, mert ha még azt sem tennénk, akkor végleg keresztet vethetnénk rá. De ha rajtam múlik, nem fogom hagyni.