Ez a titka a zenészek örök fiatalságának

A jazzt népszerűsítve lettek elismertek: koncerttel ünnepli tizedik születésnapját a Sárik Péter Trió.

− Korábban azt írta, a jazz lényege „az improvizáció, a rögtönzés, a mostban levés, a folyamatos alkalmazkodás és reagálás a történésekre, a környezetünkre”. Mindez életvezetési tanácsként is megfontolandó.
− Mi, zenészek nagyon szerencsések vagyunk, folyamatos terápián vehetünk részt: minden koncert esély arra, hogy lemodellezzük mindazt, ami az életben történik. A színpadon az egó is ugyanúgy működik, mint a nagybetűs életben, ugyanúgy akadályoz vagy segít. Ha a zenészek túl nagy egóval mennek fel a színpadra, mert bizonyítani szeretnének, vagy épp a zenésztársaikat akarják lenyomni, akkor ez megakadályozza őket abban, hogy értelmes, normális zene születésének részesei legyenek. A jó jazz, az olyan zene, amit én szeretek, csak úgy működhet, ha az egó nem ural mindent, a helyére pedig beléphet valamilyen felsőbb irányítás. Ugyanez a helyzet a hétköznapi életben is, csak épp mi nap mint nap ezt gyakorolhatjuk.

− Ezért lehet az, hogy ha egy muzsikus az életmódjával nem csúszik félre, akkor legtöbbször olyan örök fiatalnak tűnik, mintha életének nagy részét egy wellnessközpontban töltené?
− Ha valaki el tudja érni, hogy ne csapja szét magát bármilyen módszerrel; jóba kerül önmagával, a belső dolgokat tisztázza; megtalálta a társait, akikkel olyan zenét játszik, amilyet szeret: az maga a paradicsom. Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de tényleg csak nagyon jól sikerült koncertjeink vannak: ugyanis mindezek miatt nem nagyon van mit elrontanunk, és épp ezért imádjuk, amit csinálunk. A közönség pedig ezt érzi, s ettől lesz őszinte a dolog. Gyakran odajönnek hozzánk a koncert után, és mondják, el sem tudjuk képzelni, milyen jó volt hallgatni a játékunkat. Én ilyenkor sokszor válaszolom: ők nem tudják, milyen jó volt nekünk a színpadon, milyen fantasztikus energiacsere részesei lehettünk. Ez az, ami fiatalít.

− Sőt, akár gyermekké is tehet. Legalábbis Bátky Andrással egy jazzmesejátékot is írt, a Nyughatatlan Micót. Jazzistákra az sem annyira jellemző, hogy gyerekeknek zenélnének.
− Ilyen példát mi sem találtunk, de Beethovent sem dolgozták fel még előttünk egy egész lemezen. Van néhány nagyon értékes, gyerekeknek szóló zenei produkció Magyarországon, de sok borzasztó is akad. A gyerekek szivacsként szívják magukba a jót, de az ízléstelent is. Ezért gondoltunk arra, hogy csináljunk nekik egy kompromisszummentes, nem elhülyített jazzlemezt. Nyilván ez nem free jazz, de például Áved János volt a szaxofonos, aki ugye mindig belemenős dalokat játszik. És sikerünk lett; a gyerekeket ugyanis egyáltalán nem érdekelték a műfaji címkék. Ha pedig őszintén nyitunk feléjük − természetesen mesébe csomagolva −, a jazzt is imádni fogják.

− A szülők, nagyszülők mit szóltak?
− Őket is elkaptuk.