Egy korábban díjazott – egyébként indián származású – költő szerint „Yi-Fen-Chou” ugyanúgy előnyöket élvezett a származása miatt, ahogy szerinte korábban sok fehér férfi költő is megkapta ugyanezen előnyöket. Szerinte épp ezért nem kéne kihagyni a verset, mert a szerkesztő azzal tagadta volna, hogy szándékosan válogatta be a kínai-amerikai költőt, hogy harcoljon a faji és etnikai diszkrimináció ellen, ami jelen van az irodalmi életben.
Bár sokan elfogadták, Chang nem elégedett meg a szerkesztő magyarázatával, szerinte ki kellett volna húzni az alkotást, mert Hudson visszaélt a rendszerrel, ráadásul a botránnyal az egész irodalmi világ hírét rombolta. Szintén kritikákat fogalmazott meg Eve Ewing író-költő, aki szerint a kirekesztett, színes bőrű költők pozitív diszkriminálása nem a korábbi „fehér elnyomás” megfordítása, és a „rasszista indíttatású” vers megtartása ártott a kiadvány sokszínűségének is.
A The Washington Post cikkírója szerint az eset azt a kérdést is felveti, mennyire fontos a szerző személye egy vers esetében, és amikor sokszínűséget akarunk, a tartalom vagy az alkotó számít igazán?
Az ügy kapcsán egyébként felvetett kérdések hazánkban is relevánsak, akár a származási alapon kapott előnyök igazságossága, akár az ilyen előnyökért „identitást váltó” személyek morális megítélése kerül célkeresztbe. Elvégre Magyarországon is mindenki maga választhatja meg az identitását, tehát annak számít, aminek vallja magát. Így ha például valaki cigánynak vallja magát, akkor is részesülhet roma ösztöndíjból, ha egyébként nem is cigány származású, és így virágozhat az etnobiznisz is a választások idején.
