Mégis ezt teszi minden külföldi turista, de ennek csak részben az az oka, hogy az itt található mangák – egy egészen zsebkendőnyi idegen nyelvű szekciót leszámítva – japán nyelvűek, sokkal inkább dolgozik a hagyományos múzeumfelfogás a máson szocializálódott emberekben. Persze az ez irányú igényeket is kiszolgálja a múzeum, amely részletesen bemutatja – angol nyelvű kísérőtáblák segítségével – a japán képregény, a manga születését, kulturális előzményeit, valamint népszerűvé válásának állomásait. És a legrégebbi, 19. századi kiállítási darabok mutatványpéldányait azért gondosan vitrin mögé helyezték, de azok kuriózumi mivoltához nem férhetett kétség.
Az interaktivitás fokozandó, nemcsak képregények vannak kiállítva a múzeumban, hanem a folyosókon vitrinekben maketteket is elhelyeztek, néhol még a mangák rúzsát, ruháit, kajáit is lemodellezték az élethűség kedvéért. Egy beugróban a mangakészítés fázisait mutatták be, és az egyes lépéseket különböző skiccekben ábrázolták – ráadásul ezt a titkot még fotózni sem lehetett.
Nálunk egy stabil, de kisszámú szubkultúrát leszámítva nincs is különösebb ismertsége Magyarországon, pedig az első japán manga magazin 1874-es kiadása (Eshinbun Nipponchi) óta már hatalmas, világhódító utat tett meg a japán képregény. Amely kezdetben nem is gyerekeknek szólt – ahogy a képregény fogalmát itthon sokan tévesen még most is a legkisebbekhez kötik –, és napjainkban is a legszélesebb korosztályokból merít a rajongóit tekintve. Igaz, a múzeumban arra azért gondosan figyeltek, hogy a csak felnőtteknek szóló mangákhoz gyerekek ne férjenek hozzá, az erotikus tartalmak egy külön, lefüggönyözött részlegben kaptak helyet.
