A kiállítás rendezésekor kutatócsoport járt Moszkvában a Szolzsenyicin özvegye által vezetett Szolzsenyicin Alapítványnál, amely számos dokumentummal, mozgóképpel és fotóval járult hozzá a budapesti tárlathoz. Natalja Szolzsenyicina videoüzenetét a kiállítás szombati megnyitóján vetítették le. „A kilencvenes években bejárta a világot az a szép és naiv mítosz, hogy a történelemnek vége van, pedig az új század újfajta őrülettel fenyeget. Ezzel együtt kell szembeszállnunk, azzal a tudással, amit a huszadik században megszereztünk, és amit át kell adnunk a következő nemzedékeknek is. Mindez pedig lehetetlen a saját történelmünk és a szomszéd népek ismerete nélkül. A Terror Háza Múzeum egyike azoknak a nemes törekvéseknek, amelyek célja, hogy ez a történelmi tapasztalat ne merüljön feledésbe” – mondja a felvételen Natalja Szolzsenyicina.
„A kommunizmus legnagyobb ellenfelét nem a szabad világ adta, hanem a diktatúra földje. Köszönettel tartozunk Szolzsenyicinnek, mert különös és lenyűgöző módon szolgáltatott bizonyságot arról, hogy a Gondviselés törvényeit semmilyen emberi erő nem írhatja felül. A diktatúra krónikásaként, prófétaként őrizte meg azok emlékét, akiket ki akartak törölni a teremtés könyvéből ” – mondta köszöntőjében Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
„Amíg vannak és lesznek, akik a legsötétebb elnyomás idején is képesek az igazságról szólni, addig a jövőnk nem üres ígéret” Korábban George Orwellről és Arthur Koestlerről szóló kiállítása is volt már a Terror Háza Múzeumnak, ebbe a sorba illeszkedik a Szolzsenyicin-tárlat. Öt évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta eddig még csak egyszer nyílt Európában kiállítás Szolzsenyicinről, Genfben. „Huszonöt évvel a győztes antikommunista forradalmak után ideje megemlékezni a hősökről, akik megmentették a lelkünket” – mondta Schmidt Mária.




