A miniszter megemlítette, hogy az ellentétektől terhes XX. század után Románia és Magyarország ma szövetségesként dolgozik együtt a NATO-ban. „Románia gyarapodása, fejlődése és erősödése magyar nemzeti érdek is” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, ma a két ország közös célja, hogy a határ menti régió két oldala ismét összefonódjon gazdaságilag, kulturálisan. „Szeretnénk Romániát a schengeni övezetben üdvözölni, és autópályán utazni Szegedtől Aradig” – jelentette ki Hende Csaba.
A miniszter úgy értékelte, hogy az 1848–49-es események során egy új magyar nemzet született, „olyan nemzet, amely a szabadság útján jár, és minden tagja összetartozik”. Hozzátette, a közös szabadságban való egység tudatát a katonai erő sem tudta elvenni. Emlékeztetett arra, hogy az Aradon kivégzett tábornokoknak nagy része volt a nemzet első honvédseregének a felállításában, és hogy ez a „sebtében megszervezett haderő a világ legjobb hadseregének is méltó ellenfele tudott lenni”.
Az aradi Szabadság-szobornál rótta le kegyeletét a vértanú tábornokok előtt Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Noua Dreapta (Új Jobboldal) román szervezet mintegy harminc szimpatizánsa óriás román zászlót feszített ki a téren. A polgármesteri hivatal korábban elutasította a szervezet térfoglalási kérését.
Az aradi megemlékezések sorában délután ökumenikus gyászszertartás és koszorúzás szerepel a vesztőhelyen felállított obeliszknél.
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. A politikus a Hargita megyei Szentegyházán mondott beszédet. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél”.




