Furcsa hirdetés jelent meg a napokban az egyik szlovákiai ingatlanközvetítő portálon: egy középkori eredetű várromot kínálnak eladásra. A Zsolnai kerületben (korábban Túróc vármegyében) található Szklabinya várának romjait 9600 négyzetméternyi telekkel együtt kínálják eladásra, potom 250 ezer euróért (77,5 millió forintért). Alkalmi vétel, bár érdemes azzal számolni, hogy teljes rekonstrukcióra lesz szükség, amihez állítólag rendelkezésre állnak az engedélyek.
Szklabinya (szlovákul Sklabiňa) vára eredetileg a 13. században épült, de 1436-ban leégett. A XVII. században a török támadások ellen megerősítették, majd a XVII. században a Révay család reneszánsz várkastéllyá építette át. Egy időben itt volt Turóc vármegye székhelye is, de XIX. század század óta egyre csak pusztult, majd az adta meg a kegyelemdöfést, hogy 1944-ben a németek felgyújtották.
A furcsa hirdetésről beszámoló Új Szó szerint a vár romjaiban is impozáns, érdemes megnézni az interneten a róla készült képeket vagy az ingatlanügynök által készített reklámfilmet. Lelkes amatőrök egy kisebb gazdaságot alakítottak ki a vár tövében, háziállatokkal, illetve egy saját kis múzeumot is létrehoztak a helyi leletekből, amelyeket profi régészeti irányítás nélkül ástak ki. Sajátos legendákat is költöttek a vár köré, amelyekben a magyar múlt helyett a szlovák függetlenségi törekvéseké a főszerep.