Népvándorlás

Hosszú szünet után mostanában ismét aláírok ezt-azt.

Június 18.

Nincs ezzel semmi baj, az arányok elég jók, a béketűrést néha felváltja a jogosnak tűnő felháborodásból fakadó odacsapás kényszere. Jin és jang egy európai elmében.

Egy borszéki (igazi tündérkert a székelység északkeleti csücskében) petícióval kezdtem, hogy a román állam legyen kedves és változtasson meg egy jogszabályt, és ezek után az önkormányzatok is vehessenek fel hitelt. Így be lehetne fejezni a félig kész egészségközpont építési munkálatait és beindulhatna a helyiek legnagyobb lehetősége, lásd még kitörési pont. Ha valaki szeretne csatlakozni, egy kattintás az egész, hiszem, hogy jót cselekszik vele. Ami persze színtiszta önzés, mert hogy biztos jól jön majd a végső elszámolásnál, vö. jó karmapontok gyűjtögetése. Csak vicceltem. Mert néha tényleg elég egy szó, egy mosoly, egy klikk, hogy jobb legyen.

Ezután következett az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti, részben titokban összeácsolt paktum elleni tiltakozás támogatása. A társulási szerződésként is aposztrofált újabb ócska neokolonialista, globalista trükk ugyanis kizárólag a mindenkori amerikai kormányokat kilóra megvevő multinacionális cégeknek hajt ismét elképesztő hasznot, mindenki más mehet a levesbe. Az internet népének még gondolkodó részéhez ez esetben sem túl bonyolult csatlakozni, be kell ütni a keresőbe hogy Stop TTIP, aztán már mehet is. Az aláírások száma elhagyta a kétmilliót, tehát amennyiben az EU komolyan veszi magát, máris ki lehet írni egy referendumot.

Magam a következők miatt döntöttem a protestálás mellett:
– már megint sunnyognak
– a nyakunkba öntik a génmódosított szemetüket
– Gyurcsány szerint magyar nemzeti érdekeket szolgál
– kizárólag a globális nagytőkének áll érdekében
– ezzel Európa és benne Magyarország gyarmatosítása nagyjából be is fejeződne.

Szentjóby Tamásnak van az a szép szokása, hogy ipari mennyiségű, felettébb érdekes e-mailt küldözget barátainak és ismerőseinek, bennük izgalmas linkek. Legutóbb például egy olyan levél jött, amelyből megtudhattam, hogy valaki felettébb aggódik Lotfi Fárhad sorsáért. Ugyanis súlyos kétségei támadtak egészségével és biztonságával kapcsolatban, ezért petíciót írt a megmentéséért, és azért, hogy Magyarország befogadja őt. Tegyük hozzá mindjárt, a legjobbkor. A valaki egyébként El-Hassan Róza, szíriai és magyar szülőktől származó szobrász, intermédia művész, festő és grafikus, a rendszerváltáskor a Magyar Képzőművészeti Főiskolán zajló „diákforradalom” egyik vezető alakja. És hogy kicsoda Lotfi Fárhad? Nos, iráni származású, tanulmányait Magyarországon végezte, és a Közgázon (Marx-Corvinus) 1988-ban megalakult Orientalisztikai Diákkör spirituális vezetője volt. A diákkör az egyetemen fogadta és felkarolta a hazánkba látogató, Nyugaton élő tibeti tanítókat, rendezvényeiken több százan kértek menedéket, ami miatt az egyetemi vezetés buddhista uszítással vádolta őket, bármit is jelentsen ez. Az 1989-ben felbomlott kör egykori tagjai később megalapították a Csan Buddhista Közösséget, amely a Dalai Láma második magyarországi látogatását szervezte. Miután úgy gondoltam, hogy Lotfi Fárhad jelenléte nem jelent komolyabb nemzetbiztonsági kockázatot, nem veszélyezteti a keményen dolgozó kisemberek boldogulását és még egy óriásplakátot is képes egy kung-fu harcos méltóságával értelmezni, aláírtam ezt is.

Hátha nem kell kerítést másznia. Az meg ezer sebből vérzik, pedig még nem is lóg cafatokban a hús a szögesdróton. Ha nekem valaki akár még tavaly is azt mondja, hogy hamarosan 175 kilométer hosszú, 4 méter magas kerítés húzódik a magyar–szerb határon, kiröhögöm. Igaz, azt is kinevettem volna, aki 1990-ben azt mondja, hogy majd ilyen, ezerszer elárult és kiárult huszonöt év következik. Egy olyan műtárggyal lezárva, amire a Rákosi elvtárs – Láncos Kutya tandem is büszke lehetne. Ami meg még sajnos eszembe jut erről az egész mizériáról, az a Söjtör–Brüsszel tengely lánglelkű partizánjának, Kovács Laci bácsinak a felejthetetlen kijelentése a huszonhárom millió románról. Akkor szégyelltem magam utoljára ennyire mások helyett. Csak remélni tudom, hogy lesznek franciaországi követőim is, Trianon, Algéria és az összes többi disznóság után legalább most, hogy lezárták az olasz határt.

Az egyetlen tiszta lelkiismerettel vállalható álláspontot egyedül és ismét Ferenc pápa képviseli.

Ugyanakkor vegyük észre, hogy Magyarországtól nem várható el sem a „probléma” kezelése, sem a megoldása. Némi cinizmussal felvértezve azt is mondhatnánk, hogy nem a mi dolgunk. Nekünk soha nem voltak gyarmataink, ahonnan most özönlenek a kizsákmányoltak és megszomorítottak. Soha nem indítottunk háborúkat stratégiai pontokért, olajért és ópiumért, ahonnan most szintén. Nem robbantottunk ki mindenféle twitteres tavaszokat, ahonnan dettó. És természetesen soha nem élveztük mindezek előnyeit prosperitásban, gyémántban és fegyverekben.

És tegyük hozzá, Szaddám vagy Kadhafi igen nagy barmok voltak, Allah nyugtassa őket, de legalább uralták a helyzetet, mint Schwarzenegger a gépjárművet. Ha mindezt nem látták a különböző elemzők, stratégák, CIA-s arcok, akkor azért kellene szétzavarni őket, ha meg igen, akkor azért. Hogy mi lesz még a felpörgő hiszti közepette, megjósolhatatlan. Mert minderre még rátehet a klímaváltozás, terrorakciók Európában, hogy a görögök utolsó leheletükkel szélnek eresztik a saját menekültjeiket, valamint a csodalufik kipukkanása Kínától az öbölállamokig. Egészen az olyan „apróságokkal” bezárólag, mint például a kurdok, akik most ugye jól jönnek, hiszen feltartják a megvadult szakállasokat, de aztán majd megint jól el lehet adni őket Törökországnak, néhány támaszpontért, a csecsemőikkel együtt.

Az Európai Unió agyonfizetett, impotens politikusaitól úgy tűnik most sem várhatunk semmit, ami meghaladná Orbán Viktor b...gatásának szintjét, Amerika meg röhög a markába, mint az orosz bojkott kapcsán, és alig várja, hogy még szabadabban kereskedhessen a megerőszakolt, tarka-barka Európával.

Ami itt megy, az egyszerűen undorító, ugyanakkor kezd élénken emlékeztetni a Jelenések könyvére, valamint arra a kultúrtörténeti mélypontra, amikor a vikingek szétbarmolták a vízvezetékeket.

A világot persze már sokszor és sokan temették, Márai például így írt 1970-es naplójában, amelyben vidáman folytatta minden és mindenki ekézését: „A XVIII. század felszámolta a Vallást. A XIX. század felszámolta az Istent. A XX. század felszámolja az Embert”.

Kérdés, hogy a XXI. század mit számol fel.