Ott hagytuk abba nagyjából, hogy volt egy ilyen mondat: de fura ez mindig, hogy azok szeletelik a legszisztematikusabban maguk alatt a fát, akik a legjobban szeretik az életet és a műveket. Csáth Géza életművével kapcsolatban jött ez, plusz persze egy kis hazai pálya, önzőzés, szóló, ütközés, esés, gyepnek csapkodása fájdalmas arccal, de már azon gondolkodás, hogy hová csavarjam a szabadot, ha elhátrál a spori. A régi babám (mondatom) aztán úgy viselkedett, hogy eszembe jutott róla a Vajdaság, Dalmácia, a tüzelő és a Manson család, némiképp a magam számára is váratlanul. Mindezekből a délieket kipipáltuk, jöhet a maradék.
A tüzelő adja magát – mint magam alatt a fát. Ha valaki fával fűt, a következőkkel szembesül. Az erő jó oldala: egy teherautónyi fával többször megmelegszel. Van úgy, hogy kitermeled, leszállítod. Felfűrészeled, felhasítod, fáskamrába talicskázod, kosárban behordod, begyújtasz. Melléülsz, boldog vagy. Jó levegő, sportérték és még az a fajta meleg, amelyiket semmi mással. Nincs gáz. Minden oké. Egy tél, még ha ilyen ványadt is, mint az idei, több autó fa. Ettől az a kényszerképzeted támad, hogy nem a hatvan felé közelítesz, hanem a harminchoz. Önbecsülés a köbön (erdei, 1×1×1,70), arcod csajozós, inged kockás, fejszéd finn, felkarod nem tetkós, fűrészed tescós. Utóbbi azért fontos, mert a szomszéd már a hetedik „stílt” fogyasztja káromkodva, míg te az első lapcserét tolod a druzsbával. Ez utóbbi egy erdélyi kifejezés a láncfűrészre, jelentése barátság, bármit is jelentsen ez.
Az erő sötét oldala: ha dílerre szorulsz, rábaszol, de rettentőmód. Mert átver. Mert hazudik. Mert ha jön is, vizeset hoz, nyerset, olyat, amelyiken tegnap még a rigó fütyült, nagyon sok pénzért, és tönkrevágja a kályháidat. Nyomában korom, mi több, kátrány. A sorozatos átverések, hazugságok magyar világában így az egyik legordenárébb, hogy a fatüzelés a legolcsóbb. Még a hasznavehetetlen szemétnek is hétről hétre megy fel az ára, mint mindennek, még szerencse, hogy nincs infláció, mert mi lenne akkor, akácot nem kapsz (itt jegyezném meg csendesen újra, hogy ha valaki még egyszer leinvazívozza ezt a homokmegkötő, csodálatos tüzelőt, akkor kibiztosítom a revolveremet), a cser szagától beindul a macskád, a három évig szárított fa, ami a fatelepesek kötelessége lenne ennyi pénzért, pedig a milliomosok kiváltsága. Lenne, de nekik meg minek, adj gázt, szerelj gázt, nagy leszel. Aztán van még az, amitől torokhangon kezdek el hörögni, a kalodába zárt világ, kizárólag köcsög pestinek nyaralóba, harmincért, egy hétre elég is lesz, amíg megmutatod a haveroknak, hogy élsz te falun. Itt és most el is juthatnánk odáig, hogy sír a paraszt kontra (vs.) pislog a zsidó a ladikban, de ha valaha tényleg ki akarnánk mászni a tizenkilencedik századból, akkor napalmot a szekértáborokra, és szervusztok. Rabszíjon kivezetni mindet a tököm tudja, hány elmúlt évből, és elkezdeni élni, ahogyan azt Pásztor Anna javasolta gyönyörű slágerében. Mert nem lehet életfogytig a legkisebb rosszra szavazni, az megeszi a lelket. Fák you, ennyit az erdészetről.
Mansonék jönnek, talán azért, mert Kaliforniában szabad lett a rekreációs fű. Manson, ez a popkulturális szemétláda halott, majd Tarantino feltámasztja, mint annyi más trasht. Akkora casting van, mint ide Lacháza, még a csodálatos Al Pacino is felmerült a habokból.
Tarantinóról még annyit, hogy ezek szerint nem bírta ki, nem is volt soha egy Tarr Béla. Befejezni nehéz. Az Aljas nyolcassal különösen. Miután egy kitűnő kollégám szénné spoilerezte, vártam két évig, hogy elfelejtsem a végét. Kár volt, és igaza volt. A negyvenötödik percben kivettem a lejátszóból. Dögunalom a köbön.
