– Nagyon sokan fordulnak meg a szállodában – köztük is rengeteg az orosz –, ami elsősorban az atomerőműbe látogató külföldi delegációknak köszönhető – mondja vendéglátónk, amikor a négycsillagos paksi Erzsébet Szálloda kihasználtságával kapcsolatban hitetlenkedünk. – Szinte mindenki visz haza valami kisebb-nagyobb ajándékot.
Matus Dóra két éve adta a fejét agrárvállalkozásra és pár hónapja az ehhez kapcsolódó bolt elindítására. Talán tiszteletlenségnek tűnhet, ha életkorát is megemlítjük, ám a történet külön érdekessége, hogy a hölgy 27 éves. Huszonöt esztendősen vágott bele nagy ívű elképzelései megvalósításába.
– Vidékfejlesztő agrármérnökként végeztem Kaposváron, és még egyetemista koromban elindultam az uniós tárgyalásszimulációs versenyen, a Negotiation Mooton. Az EU 2007–2013-as költségvetési ciklusának újratárgyalása volt a feladatunk. A zsűri elismert brüsszeli, pénzügyminisztériumi és a versenyszférában dolgozó szakemberekből állt, akik a legvégén kiválasztottak öt-hat versenyzőt, akik gyakornoki lehetőséget kaptak.
Így lett Matus Dórából a Kitekintő külpolitikai hírportál munkatársa, ahol a Nyugat-Európa rovathoz került. Többször járt Brüsszelben, publikált a koppenhágai klímacsúcsról és a görög válságról is. Ilyen előzmények után lett a Paksi Hírnök munkatársa.
Mielőtt azonban végleg elköteleződött volna a pálya iránt, 2015 nyarán otthagyta munkahelyét, mert úrrá lett rajta az érzés, hogy munkája eredménye nem kézzelfogható, nem látja az azonnali eredményeket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!