Lukács Györggyel kapcsolatban hasonló módon merülhet fel a kétely, nem csak bennünk; úgy tűnik, átestek ezen a lélektani folyamaton az állásfoglalás írói is. A „nem javasolt”-hoz ugyanis szinte mentegetőzve teszik hozzá: „Ez a szakvélemény nem arra vonatkozik, hogy tudósi kvalitásai alapján nevezhető-e el utca Lukács Györgyről. Így pusztán a törvényi tényállásból és a Lukács György élettörténetéből adódó konklúziót fogalmaztuk meg, mindenféle további tudományos mérlegelés nélkül.” Az „akadémiai nem” a sorok között olvasva tehát akár „akadémiai igen” is lehetne. Talán az is; valószínűbb persze, hogy az állásfoglalás szándékos elkerüléséről van szó. (Nem véletlen, hogy az értékelésre hivatkozók a fent említett kitételről rendre megfeledkeznek.)
Hogy miért kell a tudományos munkássága alapján világhírű magyar, ám kommunista tudós szobrát feltétlenül elbontani, azt a kezdeményező jobbikos képviselő azzal indokolja, hogy „Lukács amellett, hogy filozófusként és íróként tevékenykedett, mindhárom kommunista rendszerben szerepet vállalt. A Tanácsköztársaság idején népbiztosként, valamint a Vörös Hadsereg tisztjeként személyesen adott utasítást nyolc ember kivégzésére, 1945 után világhírnevét arra használta, hogy a kommunizmust legitimálja, 1956 után pedig kulcsszerepet vállalt a Kádár-rendszer kultúrpolitikájában.”
A kép árnyalása érdekében érdemes sorra venni a vádakat. Az első szerint Lukács György tömeggyilkosságot követett el 1919-ben Poroszlón a románok elől megfutamodó, Tiszafüred elestéért felelőssé tehető katonák között. Amellett, hogy tizedelni kétségtelenül elfogadhatatlan dolog, ne feledkezzünk meg arról, hogy az akkori hadseregekben a szörnyű eljárás súlyos helyzetben bevett fegyelmezési mód volt; persze korábban is előfordult, például 1848–49-ben. Görgey Artúr maga említi visszaemlékezéseiben: a felvidéki hadjárat egyik ütközetében az elszaladó „gyalogságot és az odaveszett üteg legénységét a helyszínen meg akartam tizedelni, de a megfogyott sorokra vetett első pillantás meggyőzött, hogy meg vannak azok már eléggé tizedelve”. (Ne hagyjuk említés nélkül azt sem, hogy 1848-ban általában nemzetiségi többségű területeken a Batthyány-kormány nevében olykor hasonló módon, a kivezényelt tömegbe lőve toboroztak honvédeket.)




